Sport

Chris Froome részt vesz a Tour de France-on

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felmentette a doppingvádak alól Chris Froome-ot, aki így minden bizonnyal részt vehet a szombaton rajtoló Tour de France-on. A világ jelenlegi első számú országúti kerekeséről decemberben derült ki, hogy a tavalyi Vuelta a Espanán adott egyik mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki.

Doppingügybe keveredett Chris Froome
Pozitív tesztet produkált Chris Froome, a francia és a spanyol kerékpáros körverseny idei győztese.

Froome ártatlannak vallotta magát és bár ügyét mostanáig nem zárták le, a versenyzési jogát nem függesztették fel, így a 33 éves sportoló elindulhatott a nemzetközi viadalokon, s megnyerte az év első nagy körversenyét, a Giro d’Italiát. A szombaton rajtoló francia körverseny szervezői ugyanakkor nem voltak elnézőek vele, vasárnap bejelentették, hogy annak ellenére sem engedik indulni, hogy már négyszer diadalmaskodott a Touron, s ő a címvédője a világ legnagyobb presztízsű országúti viadalának.

Az UCI ezek után hétfőn közölte, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) állásfoglalásával összhangban nem minősíti doppingvétségnek Froome esetét, elfogadva, hogy a szalbutamol magas szintjét az asztmagyógyszer engedélyezett használata okozta.

Froome ezek után minden bizonnyal mégis megkapja a rajtengedélyt a francia körversenyre, s lehetősége lesz megszerezni rekordbeállítást jelentő ötödik diadalát.

Kiemelt fotó: Massimo Valicchia/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik