Sport

Szinte biztos, hogy lesz Fradi-Győr meccs a kézi-BL-ben

Azonos ágra került a címvédő Győr Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjainak pénteki, bécsi sorsolásán.

A győriek az első kalapban szerepeltek, és a német Thüringer HC és a szlovén Krim Mercator Ljubljana társaságában a C csoportba kerültek, amelyhez csatlakozik majd a 2. selejtezőcsoport továbbjutója.

A Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást, és a román CSM Bucuresti, illetve a norvég Vipers Kristiansand együttesével a D csoportba került, amely az 1. selejtezőcsoport továbbjutójával lesz majd teljes.

A Győr vezetőedzői posztjáról hat sikeres idény után távozott spanyol Ambros Martín új csapata, az orosz Rosztov-Don a B csoportba került.

Azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek össze.

A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik. A négyes csoportokból az első három-három csapat jut a középdöntőbe, ahol a Győr és a Ferencváros összetalálkozhat, hiszen azonos ágon szerepelnek. A középdöntő-csoportok első négy-négy helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A négyes döntőt jövő tavasszal ismét Budapesten rendezik.

A női BL csoportbeosztása

A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói), Metz HB (francia), Odense HC (dán), Larvik HK (norvég)
B csoport: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn HB (dán), IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia)
C csoport: Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), a 2. selejtezőcsoport továbbjutója
D csoport: CSM Bucuresti (román), Vipers Kristiansand (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, az 1. selejtezőcsoport továbbjutója

Ajánlott videó

Olvasói sztorik