Élő Sport

Drámai hajrá után harcolta ki a vb-szereplést a kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovéniában meggyőző 29-24-s győzelmet aratott a világbajnoki pótselejtező első mérkőzésén. A szerdai visszavágón Veszprémben kellett kiharcolni a világbajnoki részvételt és bár a magyar válogatott vereséget szenvedett, egyetlen pontot meg tudott tartani, ezzel pedig

kijutott Magyarország a világbajnokságra!

Rögtön a mérkőzés elején nagyon koncentrált játékot mutattak a mieink, jöttek a jó megoldások és bár Szlovénia egy darabig tudta tartani a lépést, egy nyolcperces gólcsend után három góllal elléptünk. Bánhidi Bencét nagyon faragták és bár sok szabálytalanságot nem fújtak be a bírók, a kiállításokkal nem fukarkodtak.

Lassan ugyan, de apadt az előnyünk, a szlovének Jure Dolenec vezérletével visszajöttek a meccsbe és végül egy eladott labda után 12-12-re egyenlítettek a szünet előtt néhány másodperccel.

Fordulás után kettőzött erővel támadott a szlovén csapat, azonban Lékai Máté viszont megmutatta klasszisát és szépen sorban elkezdte dobálni a gólokat. Rengeteget számított a találkozón, hogy Székely Márton óriási formában védett, valamint a második félidőben Balogh Zsoltnak sem volt ellenszere, büntetőből és távolról is hidegvérrel lőtte a gólokat.

Sajnos azonban fogyott a szufla, ez a hajrára nagyon kijött a csapaton, de foggal-körömmel harcoltak végig. Nagyon okosan kihasználtuk a támadóidőket és a végén egy Székely-védéssel pont került a találkozó végére.

Egyetlen gólon múlott, de sikerült kiütni a legutóbbi vébé bronzérmes csapatát!

Kézilabda, férfi vb-selejtező, visszavágó

Magyarország-Szlovénia 22-26 (12-12)

Az első mérkőzés végeredménye: Szlovénia – Magyarország 24-29
Továbbjutott Magyarország 51-50-s gólkülönbséggel

Fotó: Bielik István/24.hu

A magyar kézilabda-válogatott kijutott a világbajnokságra

Rendkívül taktikus játékot követően 22-26-ra kikaptunk ugyan Szlovéniától, azonban összesítésben egy góllal jobbnak bizonyultunk, a pótselejtezőn.

Az első félidőben rendkívül élesen kezdett a magyar csapat és egy nyolcperces gólcsendet kihasználva három góllal megléptünk. A szlovének Dolenec vezérletével előbb felzárkóztak, majd a fáradtó hazai csapat hibáinak hála szünetre 12-12-re módosult az állás.

Fordulás után kettőzött erővel támadott a szlovén csapat, azonban Lékai Máté parádés megoldásai mellett megérkezett a második félidőre Balogh Zsolt is, aki büntetőből és távolról is gyilkos pontossággal tüzelt szerda este. A szlovénok nagyon jöttek, mi pedig az idővel is játszottunk a végén, de a mérkőzés egészét tekintve nagyon jellemző módon úgy ért véget a meccs, hogy Székely Márton hárított – ahogy annyiszor megtette a meccs során is többször.

A vége így 22-26 lett, vagyis Szlovénia nem tudta ledolgozni ötgólos hátrányát a párharcból!

Vége, megvan!

Kavticnik értékesített egy büntetőt, majd a magyarok adogattak nagyon lassan. Taktikusan pörgettük az órát, mégis Mackovsek szerzett gólt egy labdaszerzés után. 22-26-ra mentek a szlovének 51 másodperccel a vége előtt. Lékai azért megpróbált gólt dobni, mikor feltették a bírók a kezüket, de a labda fölészállt. Túloldalon azonban Székely megfogott egy újabb lövést, így aztán egy góllal jobbak voltunk a szlovéneknél és kijutottunk a vébére!

Pokoli lesz a hajrá...

Jót tett az időkérés, Balogh bezúdította a szépítő találatot. Mackovsek távolról óriási gólt lőtt sajnos, de még így is csak 21-23-ra mentek a szlovének. Veszelin Vujovics is kihasználta utolsó időkérését négy perccel a vége előtt. Két beállóval jöttek ránk a vendégek és hamar gólt dobtak sajnos, ráadásul Ilyés Ferenc a földön maradt. Lékait hiába faragták, végül csak utat talált a kapuig, ezzel sikerült szépítenünk mindössze kettő perccel a vége előtt!

Sajnos fáradunk

Nem sikerült Dolenec beadása, a magyarok pedig bolondok, ha lettek volna azonnal rohanni az ellenfél kapujára, okosan adogatunk. Hornyák Péter összehozott nekünk egy hetest, ám ezt Balogh Zsolt kivételesen kapu fölé vágta. Jött is a büntetés, Mackovsek lerohanásból megdobta csapata 22. gólját. Lékait kétszer is szabálytalanul állították meg, Vranjes inkább időt kért.

Keményen tartja magát a magyar válogatott

Bezjak villámgyorsan visszaállította a kétgólos különbséget, ám egy szépen kijátszott támadás végén jobb oldalról berepülve szépített Hornyák. Dolenec azonban nem nagyon akar hibázni ma, egy hosszasan kijátszott helyzet végén dobott gólt a szlovén. Balogh Zsoltot hiába faragták, ballal a bal felsőbe zúdított egy labdát. Nyolc perc sincs hátra, amikor 20-21 az állás.

20:19

Mackovsek lerohanásból gólt dobott, Bodó viszont alaposan kapu fölé vágta a labdát. Szerencsére Székely Márton parádésan védett, de hosszú távon nem megoldás a magyar kapus bravúrjaira hagyatkozni, Zabic be is lőtte azt a gólt, amivel először vagyunk két góllal lemaradva. Zabic a nyakánál fogva rántotta le Lékait, amiért két percre kiült – nagyon jól jött ez nekünk! Balogh Zsolt be is vágta a hetest, ezzel feljöttünk 18-19-re.

Ismét egyenlő az állás

Bánhidi harcolt ki büntetőt, amit Balogh Zsolt bevágott, így újra két gólra elléptünk, de hamar szépíteni tudtak sajnos a szlovének. Nem örülhettek azonban sokáig, Lékai ismét villant, ám sajnos ezután az irányítót ki is állították, ráadásul gólt is kaptunk, így 17-16 után emberhátrányba kerültünk. Ligetvári lövése a blokkról a szlovénekhez pattant, Cingesar pedig kiegyenlített, ismét döntetlenre állt a meccs, de legalább kiegészültünk.

20:09

Kőkeményen védekeztünk, amivel labdát szerzett a magyar csapat és a támadás végén Lékai Máté valami elképesztően nagy gólt lőtt a bal fölső sarokba. Dolenec megtette azt a szívességet, hogy elhibázta a ziccerét, Nagy László pedig rendkívül rutinosan nem indított, hanem nyugalomra intette a mieinket. Türelmesen támadtunk, miközben Székely Márton újabb bravúrral őrizte meg a magyar kaput a góltól. 15-14-re vezetünk.

Minden gólnak jelentősége van

Dolenec rettentően pimasz ejtését Mikler nehezen fogta meg, de a bírók szerint a gólvonalon túl. Lékai óriásit melózott, két lövése is pontatlan volt, de mindkettő annak köszönhető, hogy szabálytalankodtak vele szemben. Arra azonban elég volt a Lékai-show, hogy kiharcoljon egy büntetőt, Balogh zsolt pedig értékesítette a hetest, 14-14 az állás.

Folytatódott a meccs

Pontatlanul támadtunk rögtön az elején, Dolenec bezzeg nagy lelkesedéssel lőtt kapura, csakhogy Székely kivédte a jól helyezett lövését. A magyar kapus megbabonázta ellenfelünket, Blagotinsek próbálkozását is fogta, majd Dolenec hetesét is hárította lábbal. A félidő első góljára három és fél percet kellett várni, Mackovsek nevéhez fűződik és ezzel először vezet a szlovén csapat. Lékai szerencsére válaszolni tud, így 13-13 az állás 34 perc után.

Szünetre egalizált Szlovénia

Remek kapusteljesítménnyel nem csak meccsben maradt ellenfelünk, hanem a magyarok pontatlan lövéseit is ki tudták használni. Alig maradt idejük a támadásra, Blagotinsek mégis egyenlíteni tudott, így aztán félidőben 12-12 az állás. Összesítésben továbbra is öt góllal vezetünk.

Felzárkóztak a szlovének

24 perc telt el, mire Mikler Roland pályára lépett és bár jól érezte, merre jön a hetes, nem tudott védeni. Megtorpant a magyar válogatott, egyre több hibánk volt és jött egy csúnyán eladott labda is, 11-10-nél akár egyenlíthettek volna a szlovének, de vagy a blokk volt kőkemény, vagy az ellenfelünk lövése volt pontatlan. Lékai lövése sem volt jó, majd a túloldalon földön maradt az ellenfél játékosa, így rövid ápolás következett. Büntetőből hiába egyenlítettek a vendégek, Lékai gyorsan góllal válaszolt.

Stabilan tartjuk magunkat

A meccs első büntetőjét értékesítették a szlovének, sajnos Lékai viszont kihagyta a miénket. Feljöttek 8-7-re a vendégek, de két pazar passz után Bóka Bendegúz ismét nyitott az ollón, majd egy-egy gyors gól esett mindkét oldalon, így 10-8-ra vezetünk 21 perc után.

A 201.

A magyar kézilabdázás egyik legnagyobbja, a visszavonulásából a két vb-pótselejtező erejéig visszatérő Nagy László most játssza 201. meccsét a nemzeti csapatban.

Fotó: Bielik István/24.hu

Elhúztunk három góllal!

Ligetvári dobott hatalmas kapufát, de ami késik, nem múlik: Bókára rettenetesen nagyot ütöttek, de le sem fújták a bírók, Hornyák állt bosszút egy bődületes lövéssel, így összejött a kétgólos előny. Sőt, rögtön ezután Székely védett újabb lövést. Blagotinsek is begyűjtött magának egy kiállítást, Bodó pedig remekül adott Bánhidinek gólpasszt, 7-4-re megyünk úgy, hogy lassan nyolc perce nem dobott gólt Szlovénia! Időt is kértek…

19:08

Védekezésben van még miben javulnunk, Cengesar emberhátrányban is aránylag könnyedén jutott labdához, ebből született a szlovén egyenlítés. Gyors gólváltás után egy kicsit megtorpantak a mieink, aztán azonban jött Nagy László – ki más? – és ismét a mi oldalunkra billentette a mérleg nyelvét. Ilyés Ferencet kiküldték a 9. percben 5-4-s vezetésnél egy kicsit szigorúan, ám Székely remekül védett, így mehettünk előre a kétgólos előnyért, de túl sokáig nem lőttünk kapura, elvették a bírók. Maradt az 5-4.

Jól kezdjük a meccset

A magyaroké az első gól, Lékai Máté szerezte, erre azonban hamar válaszolni tudtak a szlovének. Bánhidi dobott gólt a túloldalon, pedig nagyot kapott, fogta is a vállát miután földet ért, de szerencsére nem esett nagy baja. Dolenec előbb kiegyenlített, majd hátulról fejbe csapta Bodót, így két percre kiáll. Bánhidi szinte rögtön gólt is szerzett belőle, az első öt percben nagyon élesek voltunk, 3-2.

Olvasói sztorik