Sport

A szövetségi kapitány szerint következményei lesznek a leszereplésnek

Hüttner Csaba szövetségi kapitány alapvetően elégedetten értékelte a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság magyar teljesítményét – 15 érem, hat arany, öt ezüst és négy bronz -, de örömébe némi üröm is vegyült.

A kapitány megjegyezte, elfogadhatatlannak tart dolgokat. Történt, hogy a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 1000 méteres kajak páros az előfutamában csak a nyolcadik helyen ért be, mert azt hitte, hogy ez is elég lesz a középfutamos folytatáshoz, de nem így lett, s már az első pályájuk után búcsúzni kényszerültek.

Mivel az Eb kvalifikációs verseny volt a 2019-es minszki Európa Játékokra, amely jövőre gyakorlatilag a kontinensviadalt jelenti majd a sportágban, így ezt a számot bukta a magyar csapat, nem indíthat versenyzőt jövőre. A többi tervezett indulási jogot begyűjtötték a magyarok.

Az előfutamát nagyon elrontó honvédos duó (le)szereplésének meglesznek a következményei árulta el a kapitány, de arra nem tért ki, hogy mivel büntetik meg a versenyzőket.

Ezt a fajta hozzáállást és ezt a fajta versenyzést elfogadhatatlannak tartom, egy magyar kajak-kenusnak semmilyen körülmények között nem szabad így versenyezni. Az elnökség hatásköre lesz, hogy kivizsgálja az okokat, véleményezze az esetet, majd döntsön a hogyan továbbról

– mondta Hüttner Csaba.

Az Eb után az idei gyorsasági kajak-kenu versenyszezon július középén a második, szolnoki válogatóversennyel folytatódik, az év fő viadalát, a vb-t pedig augusztus 23-26-án rendezik a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik