Sport

Végre láttunk egy magyar válogatottat, amely végig tökösen játszott

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percen keresztül harcolt, ezért volt képes 29-24-re legyőzni Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén, szombat este Koperben.

Óriási lépést tett a férfi kéziválogatott a vb felé Szlovéniában
A magyar csapat a második félidőben bedarálta az esélyesebb szlovénokat, egy lépésre kerültünk a 2019-es világversenytől.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra! Hatvan percen keresztül harcoltunk, nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen számos kétperces büntetést és két piros lapot is kaptunk, de Schuch Timuzsin és Székely Márton vezetésével nagyszerű volt a védekezésünk. Ha ilyen teljesítményt tudunk nyújtani hátul, akkor jó eredményre vagyunk képesek” – nyilatkozta a lefújás után a svéd edző.

Hozzátette, az idegenben szerzett 29 gól önmagáért beszél, majd hangsúlyozta, hogy vasárnap megkezdik a felkészülést a szerdán 19 órakor kezdődő veszprémi visszavágóra.

A Ferencvároshoz igazolt védekező-specialista Schuch úgy fogalmazott, nagyon bíztak a sikerben, különben ki sem mentek volna a pályára, azt viszont álmaikban sem gondolták, hogy ötgólos előnnyel mehetnek haza.

“A lényeg az volt, hogy végig higgadtan, nyugodtan csináltuk, amit tudunk. A szlovénok elizgulták a végét, és hibáztak, mi viszont egyenletes teljesítményt tudtunk nyújtani.

A végjátékban is higgadtak maradtunk, a szlovénok számára viszont nagy nyomást jelentett, hogy hazai pályán játsszák az első meccset, előnyt akartak kiharcolni, de nem sikerült nekik, és ezt nem bírták el”.

Az irányító Lékai Máté kijelentette, jó eredményt értek el, de pokolian nehéz visszavágó vár rájuk. “Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien eljöttek, fantasztikusak voltak, szerdán is nagy szükség lesz rájuk. Összeállt a csapat: az akarat, a taktika, minden együtt volt, és a végén Székely Márton támaszt nyújtott a kapuból. Kemény, férfias meccs volt, sok kiállítással, piros lapokkal, de ilyen várható Veszprémben is, nem féltem magunkat” – értékelt.

A csereként beállt kapus, Székely szerint a második félidőben volt egy törés, amikor – érzése szerint – a szlovénoknak “már kevés volt az oxigén, és jöttek azok a lövések, amik meg voltak beszélve, és a társaim is egyre többet tudtak segíteni”.

Az 53. percben, az eredmény alakulását tekintve rendkívül fontos pillanatban a Tatabánya kapusa kivédte Vid Kavticnik hétméteresét.

“Valaki megkocogtatta a vállamat, és azt mondta: egyből, láb közé! Jókor szólt oda…”

– mesélte Székely. Hozzátette, Mikler Rolanddal együtt minden szlovén játékos lövéséből felkészültek a meccs előtt.

“Nem csak nekünk volt nehéz, hanem nekik is, mert rengeteg magyar volt itt velünk, amit ezúttal is köszönünk. Nagyon bízom a csapatban, hogy meg tudjuk csinálni, de nem szabad elhinnünk, hogy már megvan a továbbjutás” – fogalmazott.

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

A kvalifikáció következő állomása a 2020-as, immár 24 csapatos norvég-svéd-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelynek győztese részt vehet az olimpián a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – szintén ott lehet a selejtezőn.

Dánia és Németország csapata házigazdaként, Franciaország címvédőként automatikusan tagja a vb-mezőnynek, és kijutott már Spanyolország, Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság és Japán is.

A kilenc európai párharc győztesén kívül még a Pánamerikai Bajnokság három dobogósa indulhat a tornán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik