Sport

Úgy fest, most már minden meccsen megalázzák Steph Curryt

Második hazai meccsén fölényes, 127-105-ös győzelmet aratott a Houston Rockets címvédő Golden State Warriors együttese felett, így egyenlített az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportjának négy sikerig tartó döntőjében.

Az összefoglaló:

Az egyaránt 27 pontos James Harden és Eric Gordon vezette texasiaknál öten is 16 pont fölé jutottak, míg az oaklandi gárdából csak ketten értek el legalább 10 pontot. Az első meccsen 37 pontos Kevin Durant ezúttal 38-cal zárt, és sorozatban 19. playoff-meccsén szerzett legalább 20 pontot. A Warriors triplaspecialistái, Stephen Curry és Klay Thompson összesen 24 pontot dobtak és 12 távoli kísérletükből csak három ért célba.

Steph Curryt ráadásul ezúttal is fenékre ültette Chris Paul, csakúgy, mint az első mérkőzésen:

Az alapszakaszgyőztes Rockets csaknem végig vezetett, a zárónegyedben 11 pontra csökkent az előnye, ám öt perccel később már 28 pont volt a különbség.

A párharc következő két mérkőzésére Oaklandben kerül sor.

Eredmény – Nyugati főcsoport, döntő, 2. mérkőzés

Houston Rockets-Golden State Warriors 127-105

A párharc állása: 1-1.

Nyitókép: Ronald Martinez/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik