Sport

Görbicz Anita: Kijött a mérkőzésen, melyik csapat játékosai tudnak jobbak küzdeni egymásért

A Győri ETO KC szombaton kivívta magának a jogot, hogy megvédje címét és újra megnyerje a Bajnokok Ligáját, miután 26-20-ra legyőzte a CSM Bucuresti csapatát. A klub honlapján többen is értékelték a mérkőzést, Görbicz Anita például a védekezést és a kapusteljesítményeket emelte ki.

Tényleg kiváló védekezést mutattunk be, kiváló kapusteljesítménnyel és nagyon okosan játszottunk. Szerintem kijött a mérkőzésen, hogy melyik csapat tud jobbak küzdeni egymásért. Jobb volt a csapatmunkánk, ez volt a döntő.

Stine Oftedal tavaly csatlakozott az ETO-hoz, első Bajnokok Ligája-szezonjában pedig rögtön a döntőig jutott új csapatával. A norvég irányító is az okos játékot emelte ki az elődöntőben.

Beszéltünk róla a meccs előtt, hogy amikor jó periódusa van az ellenfélnek, akkor mindenképp higgadtnak kell maradnunk és a saját játékunkat játszani. Pontosan ezt tettük és ez volt a győzelem kulcsa.

Ambros Martín vezetőedző irányításával hat év alatt már az ötödik fináléját vívja majd a csapat, sorozatban pedig harmadjára jutott döntőbe a Győr. A korábbi négy döntőből hármat megnyert a magyar együttes.

Idők közben az is kiderült, hogy megismétlődik a 2017-es finálé: a Vardar Szkopje 25-19-re győzte le az orosz Rosztov-Don csapatát. A Győr korábban öt alkalommal találkozott macedón ellenfelével, ezalatt a magyarok kétszer, a szkopjeiek pedig egyszer győztek a rendes játékidőben. Két alkalommal is döntetlen született, a tavalyi BL-fináléban hosszabbításban nyert az ETO 26-26 után 31-30-ra.

A döntőt vasárnap 18 órakor rendezik.

Kiemelt fotó: Kisbenedek Attila/ AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik