Élő Sport

Ismét Bajnokok Ligája-döntős a Győri Audi ETO KC

A 2017-2018-as Bajnokok Ligájának címvédőként ugrott neki a Győri Audi ETO KC. A csoportkörben az orosz Rosztov-Don, a dán Midtyjlland és a francia Brest volt Görbicz Anitáék ellenfele.

A magyar csapat a hat csoportmeccséből ötöt megnyert, mindössze egyszer, Oroszországban vérzett el a magyar csapat.

Ambros Martinék idényét borzasztóan megkeserítették a sérülések, elég csak Nora Mörk vagy Tomori Zsuzsanna kiesését megemlíteni, de többen is komoly meccseket voltak kénytelenek kihagyni.

Nora Mörk is benne van a győriek meccskeretében
A norvég játékos még februárban szenvedett térdsérülést, műteni kellett, azóta nem játszott.

A középdöntőt így is sikerült egyetlen újabb vereséggel abszolváni, akkor éppen Romániában, az eldőntöbeli ellenfelé, a CSM Bukarest otthonában kaptak ki a győriek 28-22-re. A Krim Ljubljana és a dán Nykøbing Falster nem jelentett gondot sem idegenben, sem otthon, sőt a 2016-os bajnok románokat is sikerült a visszavágón kipipálni (28-24) Győrben.

A Final Fourért a Buducnost Podgorica várt a címvédőre, de ezt az akadályt is kettős győzelemmel (26-20 és 30-28) abszolválta az ETO, így a negyeddöntőket ugyancsak magabiztosan behúzó – a hazai meccsüket 13 góllal húzták be a francia Metz ellen, a visszavágón belefért a vereség – CSM ellen játszott május 12-én a BL-döntőért a Papp László Sportarénában.

A magyar csapat végül 26-20-ra verte a 2016-os bajnok CSM Bukarestet a női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four első elődöntőjében a Papp László Sportarénában. A címvédő az egész mérkőzést irányította, a vendég csapat mindössze egyszer tudott döntetlenre zárkózni. A második játékrész felénél aztán beindult a győri henger, Görbicz, Oftedal és Groot parédézott, a kapuban Grimsbö és Kiss Éva stabilan védett, így esélye sem volt a két évvel ezelőtti bajnoknak.

Bajnokok Ligája Final Four, eredmény, elődöntő:

Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 26-20 (12-10)
a legeredményesebb játékosok: Groot 7, Oftedal, Görbicz 5-5, Amorim 4, illetve Neagu 6, Manea, Kurtovic 4-4, Mehmedovic 3

Hatalmasat játszott, ismét BL-döntős a Győri Audi ETO KC

A magyar csapat 26-20-ra verte a 2016-os bajnok CSM Bukarestet a női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four első elődöntőjében a Papp László Sportarénában. A címvédő az egész mérkőzést irányította, a vendég csapat mindössze egyszer tudott döntetlenre zárkózni. A második játékrész felénél aztán beindult a győri henger, Oftedal és Groot parédézott, a kapuban Grimsbö és Kiss Éva stabilan védett, így esélye sem volt a két évvel ezelőtti bajnoknak.

59. perc

Oftedal újabb gólt lőtt, az elnyűhetetlen Manea azért szépít. 26-20, kiütés.

58. perc

Manea góljára Althaus válaszol, 25-19. A Győri Audi ETO KC bedarálta a CSM-et a második félidőben.

57. perc

Eduarda Amorim egész pályáról vágta be az üres kapuba. Játszik a csapat, játszik a csapat! 24-18, és még az sem zavar most minket, hogy Groot leül két percre pihenni.

55. perc

Gyors gólváltás, jó ez így, ezt aláírjuk bármikor. 23-18.

54. perc

Eldőlt? Groot, a meccs legjobbja talált be újra, öttel megyünk. 22-17.

52. perc

Kurtovic szakítja meg a vendég gólcsendet, de még örülni sincs idejük, érkezett Bódi Bernadett. 21-17, nyolc perc sincs már.

51. perc

Emberelőny, hétméteres, Groot-gól. Tiszta sor. 16-16 óta a Győr egy 4-0-ás sorozatot nyom. Lehet, itt dőlt el a meccs?

50. perc

Grimsbö kettő óriásit véd, ez biztosan demotiválja a CSM játékosait. Még mindig hárommal megyünk.

49. perc

Görbicz Anita megállíthatatlan a szélen, újabb góljával hárommal vezetünk. 19-16.

45. perc

Folytatja parádés teljesítményét Groot. A gólja után egy nagyszerű passzt osztott ki a betörő, és bicegő Amorimnak, aki kilőtte a felsőt – ismét kettővel megyünk, 18-16.

44. perc

Groooooooooooooooooot! 17-16, ide.

Döntetlen!

Kiegyenlítenek a románok, 16-16, győri időkérés. Brutális végjáték jön.

40. perc

Hipp-hopp, eltűnt az előny, egygólra jött fel a CSM, 16-15.

Amorim megsérült?

Eduarda Amorim egy betörésnél esett rosszul, csak segítséggel tudott lejönni a pályáról. Lefele le lehetett olvasni a szájáról, amikor azt mondja: Jól vagyok. Nem sokkal később Oftedal lőtte újabb óriási gólját, 16-13.

37. perc

Egy nagyon hosszú, több megszakítással tarkított támadás végén Yvette Broch talált be végül, és újra hárommal vezettünk néhány másodpercig, ám a túloldalon gyorsan jött a következő találat. 15-13, brutális bő húsz perc van hátra.

34. perc

Neagu talált be, ismét két gólon a CSM.

33. perc

Amorim talált be, de a gólt követő támadásnál emberhátrányba kerültünk, a vendégek pedig ki is használták. Csakhogy a másik oldalon ott van minden idők egyik legjobbja, Görbicz Anita, és 14-11-re alakítja az állást.

Kezdődik a második félidő

A második játékrészt a fekete mezben játszó CSM kezdte, az első lövést Grimsbö könnyedén hárította.

Félidő!

12-10-re vezet a címvédő Győri Audo ETO KC harminc perc után a budapesti Final Four első elődöntőjében. Végig a Győr kezében volt a meccs eddig, intenzív a védekezés, abszolút nyitott még a párharc.

29. perc

Nem koncentráltunk eléggé, Curea érkezett és talált be, 11-10. Sőt, a román csapatnak volt lehetősége egyenlíteni, de a ziccert kapufára verték. A mi támadásunk végén Amorim harcol ki egy büntetőt, Groot, mondanunk sem kell, értékesítette, 12-10.

27. perc

Egy Amanda Kurtovic gólra egy Eduarda Amorim góllal válaszoltunk, 11-9.

25. perc

Nagy a rohanás, többet is hibáztunk, közben meg hetest kaptak a románok, amit Neagu kegyetlenül bevágott. Egygólos már csak ez előny, 9-8. Mire leírom, Groot szaggatja szét a hálót, 10-8 már.

Olvasói sztorik