Sport

Ambros Martín: Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk

Ambros Martín vezetőedző szerint a Győri Audi ETO KC taktikailag végrehajtotta, amit tervezett, ennek köszönheti, hogy legyőzte a román CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati, budapesti elődöntőjében. A címvédő győriek 26-20-ra győztek, a bukarestiek csak a második félidőben, 16-16-nál tudtak egyenlíteni, de egyszer sem vezettek.

Ismét Bajnokok Ligája-döntős a Győri Audi ETO KC
A címvédő a második félidőben bedarálta román ellenfelét a Final Four első elődöntőjében.

Hangsúlyozta, próbálták agresszív, kemény védekezéssel nyomás alatt tartani ellenfelüket, ami sikerült is, de amikor egy pillanatra nem figyeltek, nem összpontosítottak megfelelően, azt rögtön góllal büntették a románok.

Egész héten erre készültünk, és amit erre a mérkőzésre terveztünk taktikailag, sikerült végrehajtanunk. Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk függetlenül attól, éppen mennyi az állás. Elégedett vagyok azzal, amit a statisztika mutat, fantasztikus munkát végeztek a játékosaink, és a szurkolóinkat is köszönet illeti. Nagyon nehéz szezon végén vagyunk, sok problémával kellett megküzdenünk, de ez mind nem számít, hiszen döntőben vagyunk

–  nyilatkozta a sajtótájékoztatón az idény végén távozó szakvezető.

A csapatkapitány, ezúttal balszélsőként játszó Görbicz Anita leszögezte, egy pillanatra sem ingott meg az együttes, még akkor sem, amikor 16-16-nál utolérte őket a román csapat.

Egy játékos bentről érzi, ha működik a csapatjáték, a védekezés. Végig kezünkben tartottuk a találkozót, az volt mindenkinek a fejében, hogy nem győzhet ma más, mint mi

– fogalmazott. Hozzátette, pillanatnyilag nem érez fáradtságot, s bár vélhetően ez vasárnap reggelre másként lesz, nem foglalkozik vele.

A hét gólt szerző Cornelia Nycke Groot is a védekezést nevezte meg a siker kulcsaként, mint mondta, már az elején elhúzott ellenfelétől, s az egész találkozón remekül játszott a Győr. A másik szombati elődöntőre előretekintve leszögezte: két azonos erősségű csapat – az orosz Rosztov-Don és a macedón Vardar Szkopje – lép pályára, így szerinte bármelyik lehet az ellenfelük a vasárnapi fináléban, amelyet 18 órától játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik