Sport

Fegyverneky: Ez az első ezüst, ami nem fáj

Fegyverneky Zsófia szerint aranyéremmel ér fel a Sopron Basketnek a női kosárlabda Euroliga hazai rendezésű négyes döntőjében vasárnap megszerzett ezüstérem. A csapatkapitány szerint ennek a helyezésnek lehet örülni:

Mindig olyan csapatban játszottam, akár a Pécsben, akár a Sopronban, ahol az ezüstérem fájt. Ez életem első ezüstje, amelyre büszke vagyok, és a legszebb helyre teszem majd a polcon. Ahogy a lefújás után közösen kiáltottuk, aranyat ér.

Euroliga: ezüstérmet szerzett a csodatevő Sopron Basket
A döntőben is elszántan küzdött a magyar csapat, de a Jekatyerinburg már túl soknak bizonyult.

A fináléról Fegyverneky úgy vélekedett, hogy nem a legjobb meccsük volt az idényben: „Lehetett volna szorosabb, a negyedik negyedben visszajöttünk kilenc pontra, de végül felőrölt bennünket a Jeka fizikai és magassági fölénye. A végére nagyon elfáradtam” – mondta az MTI-nek.

A Sopron legjobb dobója, a 21 ponttal záró Yvonne Turner ugyancsak reálisan értékelte a történéseket:

Túl sok hullámvölgyünk volt, a támadások befejezésébe többször hiba csúszott. A WNBA mellett ez a legjobb liga, és bár ezúttal nem sikerült visszajönnünk 15 pontos hátrányból, nagyon büszke vagyok a csapatomra

– jelentette ki az amerikai irányító. Hozzátette, meg akarja nyerni a bajnoki döntőt, a nyáron a WNBA-s Phoenixben szerepel, majd ősszel visszatér Sopronba, ahol még egyéves szerződése van.

Roberto Iniguez soproni vezetőedző – aki az elődöntő után szerelmet vallott Fegyvernekynek – igyekezett a pozitívumokat meglátni a döntőben: „Szomorú vagyok, mert nem sikerült győzelemmel befejezni a tündérmesét, de látni kell, hogy végig az ellenfél irányította a mérkőzést. Mindent megpróbáltunk, nagyszerű csapatunk van, most ennyire futotta” – összegzett a tréner.

A négyes döntő legjobbjává választott Emma Meesseman, aki 19 pontjával a Jekatyerinburg legeredményesebbje lett, először a nagyszerű rendezést emelte ki: „Csodálatos érzés ilyen hangulatban játszani, ez az élmény örökre megmarad bennem. Jó látni, hogy ilyen sokan szeretik itt is a kosárlabdát, és örülök, hogy itt nyertük meg az Euroligát” – fogalmazott a belga játékos.

Az orosz gárda edzője, Miguel Mendez az idény közben menesztett elődjének is köszönetet mondott:

Ez a diadal Olaf Langénak is jár, illetve két sztárnak, Diana Taurasinak és Deanna Nolannek is, akik segítették a felkészülésünket. Gratulálok a Sopronnak, amely a szezon legjobb csapata volt, a sportágnak szüksége van az ilyen klubokra

– közölte a spanyol tréner, majd rátért a döntőre is: „Nem könnyű ilyen nagy nyomás alatt játszani, kihagytunk pár dobást, de kontrolláltuk a mérkőzést, és ez volt a fontos” – tette hozzá.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik