Ha bebizonyosodik a Gyárfás Tamás elleni vád és bűnössé nyilvánítják, úgy minden bizonnyal átveszi a vezetést azon a FINA-listán, amely a Nemzetközi Úszó Szövetség legfelső vezetőinek bűnlajstromát tartalmazza.
- A FINA jelenlegi első alelnöke Husain Al-Musallamot azzal gyanúsítja az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, hogy a FIFA-botrány egyik főszereplője. A bizonyíték egy húsz perces hangfelvétel ahol Al Musallam és így kínai marketinges nő teljesen nyíltan tárgyaltak a kuvaitinak járó kenőpénz összegéről. A felvételen Al Musallam azt mondja, hogy minden reklámszerződésből 82 százalék jár az Ázsiai Olimpiai Szövetségnek, nyolc százalék a marketinges cégnek és tíz százalék személyesen neki. Itt még tart a nyomozás.
- A FINA kenyai tagja, Ben Ekumbo eltüntette hazája olimpiai csapatának felszerelését. A rendőri házkutatás során a nyomozók egy rakás sportruházatot tartalmazó dobozt találtak, majd az ágya alatt elbújt sportvezetőt is – számolt be anno a theguardian.com.
- Aztán ott van a brazil Coaracy Nunes, a nemzeti úszószövetség korábbi elnöke, aki hosszú ideig FINA elnökségi tag is volt. A dél-amerikai sportvezető az olimpiai jegyekkel üzérkedett 2016-ban.
Úgy tudjuk, a Nemzetközi Úszó Szövetségben nincs mód a vétkező sportvezetők visszahívására. Bár Al-Musallam ügye is jó régen kirobbant már, az FBI-nak bizonyítékai vannak, de ettől még vígan alelnöke a FINA-nak. A másik két „úriembert” is csak azt követően tudták rávennie a szövetség jobb érzésű tagjai – szerencsére ők vannak többségben -, hogy mondjanak le, miután börtönbe kerültek.
Nem csodálkozunk hát, hogy a FINA nem tudott más választ adni a 24.hu megkeresésére, amit később közleményben is közzé tett oldalán: „közelről figyeljük az eseményeket, és megvárjuk a folyamatban lévő nyomozás végeredményét, mielőtt végső állásfoglalást tennénk.”