A jövő vasárnap kezdődő budapesti divízió I/A jégkorong-világbajnokságra készülő magyar válogatott szerdán hosszabbításban 3-2-re győzött Szlovéniában.
A magyarok határozott támadójátékot mutattak a bledi mérkőzés első harmadában, s egy koronglopást követően Erdély Csanád találatával szereztek előnyt. Nagy Krisztián növelte a különbséget, majd a dudaszó előtt szépített a vb-ellenfél szlovén gárda.
A második húsz percben a hazaiak domináltak, ennek eredményeként újra a játékrész utolsó percében szereztek gólt, s ezzel egyenlítettek. A harmadik felvonásban a szlovénok álltak közelebb a győztes találathoz – egy alkalommal a gólvonalról kellett mentenie a magyar védelemnek, ám gól nem született. Következhetett a hosszabbítás, amelyben ismét Sofron István volt a hős, aki így mindhárom felkészülési mérkőzésen betalált.
A magyar csapat pénteken Miskolcon a japánokat fogadja. A közvetlen felkészülés az ukrán együttes elleni összecsapással zárul április 18-án a Vasas Jégcentrumban, a találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.
A hazai szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány Szabó Dánielnek, Németh Attilának és Sárpátki Tamásnak megköszönte az eddigi munkát, így jelenleg négy kapus, tíz védő és 15 csatár alkotja a keretet. A szakmai stáb egyedül a svéd Timra játékosa, Galló Vilmos csatlakozására vár.
A divízió I/A vb-t április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik, a harmadik vonalból feljutott Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele.
Végeredmény – Felkészülési mérkőzés
Szlovénia-Magyarország 2-3 (1-2, 1-0, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után
A válogatott programja
2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda: Szlovénia-Magyarország 2-3
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország-Japán (Miskolc)
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország-Ukrajna (Vasas Jégcentrum)
Dobj egy macit!
Mivel a budapesti jégkorong világbajnokságra hónapokkal ezelőtt minden jegy elfogyott, az április 18-i Ukrajna elleni felkészülési mérkőzés lesz az utolsó, ahol a vébéről lemaradó szurkolók találkozhatnak kedvenceikkel.
A mérkőzés pikantériája, hogy pontosan 10 év és egy nappal korábban is összecsaptak a felek: 2008. április 17-én nagy meglepetésre Szuper Leventéék legyőzték az ukránokat, ezzel 70 év után ismét feljutott a magyar válogatott a világelitbe. A győzelem Szapporói Csoda néven vonult be a történelembe. A mérkőzésen az első magyar gól után ezúttal is „Dobj egy macit!” akció lesz. A plüssállatokat az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, a Pető Intézet és a Dankó utcai óvoda részére adjuk át egy későbbi időpontban. A meccs egy ünnepi bejelentéssel kezdődik, amiről a helyszínre kilátogató kollégákat tájékoztatjuk a mérkőzést megelőzően. Jegyértékesítés linkje: https://jegkorongvb.jegy.hu/program/hun-ukr-felkeszulesi-merkozes-91180
A 2018-as budapesti divízió 1/A-s világbajnokság mérkőzései:
2018. április 22., vasárnap, 16:00: Magyarország–Kazahsztán
2018. április 23., hétfő, 19:30: Magyarország–Olaszország
2018. április 25., szerda, 19:30: Magyarország–Szlovénia
2018. április 26., csütörtök, 19:00: Magyarország–Lengyelország
2018. április 28., szombat, 19:30: Magyarország–Nagy-Britannia
A keret:
Név |
Poszt |
Klub |
Bálizs Bence |
K |
MAC Budapest |
Duschek Dávid |
K |
Dunaújvárosi Acélbikák |
Rajna Miklós |
K |
Fehérvár AV19 |
Vay Ádám |
K |
Rapid City (USA) |
|
|
|
Garát Zsombor |
V |
MAC Budapest |
Gőz Balázs |
V |
Norfolk Admirals (USA) |
Kiss Dániel |
V |
UTE |
Nagy Nilan |
V |
UTE |
Pozsagi Tamás |
V |
MAC Budapest |
Stipsicz Bence |
V |
Fehérvár AV19 |
Szaller Márk |
V |
Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence |
V |
Fehérvár AV19 |
Varga Arnold |
V |
UTE |
Wehrs Kevin |
V |
HC TWK Innsbruck (AUT) |
|
|
|
Benk András |
T |
UTE |
Bodó Chris |
T |
MAC Budapest |
Erdély Csanád |
T |
Fehérvár AV19 |
Galanisz Nikandrosz |
T |
DVTK Jegesmedvék |
Hári János |
T |
Fehérvár AV19 |
Kóger Dániel |
T |
Fehérvár AV19 |
Magosi Bálint |
T |
DVTK Jegesmedvék |
Nagy Gergő |
T |
Quad City (USA) |
Nagy Krisztián |
T |
MAC Budapest |
Sarauer Andrew |
T |
Villach (AUT) |
Sebők Balázs |
T |
KalPa (FIN) |
Sofron István |
T |
Villach |
Somogyi Balázs |
T |
MAC Budapest |
Terbócs István |
T |
MAC Budapest |
Vas János |
T |
DVTK Jegesmedvék |
Kiemelt fotó: jegkorongszovetseg.hu