Sport

Hiányzói nélkül is hengerelt a Győri ETO a kézi BL-ben

24.hu
24.hu

2018. 04. 07. 21:00

Korábban a témában:

A címvédő Győri Audi ETO KC 26-20-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntő szombati, első mérkőzésén.

A két együttes 18. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, a győriek három vereség és négy döntetlen mellett immár 11-szer győztek.

A vendégek közül több kulcsjátékos is hiányzott: Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és Stine Oftedal, illetve a holland Cornelia Nycke Groot is sérülés miatt hiányzott.

Az első és a második vendég gólt a spanyol Mireya González Álvarez szerezte, aki élete első BL-meccsét játszotta. Mivel Kiss Éva remekül védett, a hazaiak csak hat és fél perc után tudtak betalálni. A jó kezdés után azonban megtorpantak a győriek, nyolc percig nem voltak eredményesek, a Buducnost pedig köszönte szépen átvette a vezetést (5-4).

Erre Görbicz Anita irányításával 7-0-s szériával válaszolt az ETO, amely több mint tíz percig nem kapott gólt. A játék képe a hajrában sem változott, a montenegróiak kicsit kozmetikáztak a játékrész végére, a címvédő 12-9-re vezetett.

Fordulás után 20 másodperc alatt kettőt vágott Bódi Bernadett, a hazaiak edzője, Dragan Adzic pedig rögtön időt kért. Ez azonban nem sokat segített, az ETO újabb 8-3-as periódust produkált, Eduarda Amorim a hajrában is rendkívül ambiciózusán és eredményesen támadott, a Kiss Éva helyére beállt Kari Aalvik Grimsbö pedig kiválóan védett,.

A győriek már az első, idegenbeli találkozón hatalmas lépést tettek a négyes döntőbe jutás felé.A visszavágót jövő szombaton rendezik.

Végeredmény – Kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. meccs

Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 20-26 (9-12)

Kiemelt fotó: gyorietokc.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.