Sport

Edzőváltás a Vasasnál

A Vasas női kézilabdacsapata 17 mérkőzésen csak három pontot tud felmutatni az NB I-ben, egy győzelmük és egy döntetlenjük van eddig az angyalföldieknek. Az együttes a 13., utolsó előtti helyen áll, ami a szezon végén kiesést jelentene.

Szerdán a klub bejelentette, hogy a bajnoki hajrának új vezetőedzővel vág neki a Vasas, Kovács Pétert Varga Márta váltja.

Markovits László nyilatkozott a klubhonlapnak, azt mondta: magára vállalja a döntést, úgy gondolja, ez a váltás kell ahhoz, hogy nagyobb esélyük legyen bennmaradni. Kovács Pétertől korrekten váltak el, ezt a szakember is megerősítette.

A mai naptól Varga Márta szakmai téren teljesen szabad kezet kap, az anyaegyesület pedig visszaveszi az irányítást a szakosztályvezetéstől

– mondta Markovits.

Varga Márta közönségkedvenc volt a Vasasnál, játékosként nyert két bajnoki címet és 75-szörös válogatott. 2010 és 2015 között már irányította vezetőedzőként a Vasas NB I/B-s együttesét, az utóbbi években pedig a felnőtt csapat másodedzői pozíciója mellett kiemelkedő sikereket ért el az utánpótlás-korosztályokkal, és több játékosa is bemutatkozhatott az élvonalban.

„Szeretem a kihívásokat, az NB I-ben való bennmaradás pedig egyértelműen ennek tűnik a jelenlegi helyzetben. Nincs sok időnk, de szeretném, ha egy alázatos, szorgalmas és a végsőkig motivált csapatot láthatnának viszont a Vasas-szurkolók a pályán. A drukkerekre egyébként is nagy szükségünk lesz a következő hónapok sorsdöntő mérkőzésein, hiszen csak úgy sikerülhet elérni a célunkat, ha nyolcadik emberként támogatják a csapatot” – mondta Varga Márta.

A Vasas két ponttal van elmaradva a már bennmaradásrt érő helyen Kecskemét mögött. Április 7-én, szombaton épp egymás ellen játszik majd a két csapat.

Fotó: vasassc.hu/Vasas Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik