Sport

Bajban a Fehérvár AV 19 az osztrák hokibajnokságban

A rájátszás szempontjából nehéz helyzetbe került a Fehérvár AV19, mivel hazai pályán 3-1-re kikapott az olasz Südtirol Alperia csapatától az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszában, az alsóház pénteki mérkőzésén.

A találkozó tétje nagy volt: a hatcsapatos alsóházból az első két helyezett csatlakozik majd a negyeddöntő mezőnyéhez a vasárnap záruló középszakaszt követően, a Dornbirn már biztosan az élen zárja az alsóház küzdelmeit, a második helyért viszont éppen a székesfehérvári és a bolzanói együttes verseng. Előbbi egypontos előnnyel várta az összecsapást.

A felek legutóbbi találkozóját, az olaszországi középszakaszos meccset a Fehérvár 2-1-re nyerte, így biztos volt, hogy sikerével bekerül a negyeddöntőbe.

Sokkal aktívabban játszott az első szakaszban a dél-tiroli csapat, amely a nyolcadik percben vezetést szerzett. A szünet után emberelőnyben egyenlített a Fehérvár, ám ugyancsak létszámfölényben az olaszok újból előnybe kerültek. Sőt, még a második szünet előtt egy durva védelmi hiba után már 3-1 volt az állás a Bolzano javára.

A záró játékrész nem hozott hazai találatot, és inkább a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez.

Eredmény, középszakasz, alsóház:

Fehérvár AV19-HCB Südtirol Alperia (olasz) 1-3 (0-1, 1-2, 0-0)
a Fehérvár gólszerzője: Lovecchio (24.)

A 11. EBEL-szezonját taposó Volán akkor juthat a rájátszásba történelme során ötödik alkalommal, ha vasárnap nyer Grazban, és a Bolzano nem szerez pontot a vendég Znojmo ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik