Sport

Nem foghatnak kezet az ellenfelekkel a fehérvári hokisok

Dajka Balázs
Dajka Balázs

újságíró. 2018. 01. 26. 15:41

A jégkorongozók igazán kemény fickók, néha olyan ütközéseket látni, hogy már nézni is fájdalmas, ahogy a két játékos egymásnak csattan, és persze ott vannak még a bunyók, amikor ököllel vesznek elégtételt a harcosok a jégen történtekért.

Viszont a legszebb az egészben, hogy a meccs végén jön a kézfogás, és azzal az ellenfelek egyben fátylat is borítanak az előzményekre,

legalábbis ideális esetben ez a forgatókönyv, mert azért a sportág történetében voltak már olyan párosok, akik több meccsen keresztül is összeakadtak.

Az osztrák bázisú ligában, az EBEL-ben most úgy döntöttek, egy rövid időre felfüggesztik a meccs végi kézfogást – az influenzajárvány miatt.

A liga orvosi javaslatra döntött így, az indoklásban az állt, hogy a direkt testi érintkezés útján könnyebben adható át az influenza, és ezt próbálják kizárni a kézfogás tiltásával.

Az EBEL alapszakaszából már csak két forduló van hátra,

a Fehérvár jelenleg a 10., és nagyon bele kell húznia a 10 fordulós középszakaszban, hogy bejusson a rájátszásba, mivel jelenleg öt pont a hátránya a 8. Dornbirn mögött.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.