Sport téli olimpia 2018

Iszonyatosat esett a kanadai síkrosszos lány

Pénteken a női síkrossz versenyei bonyolították le a phjongcshangi olimpián, ahol a kanadaiak minden szinten kisajátították a híreket. Az egyik korai futamban India Sherret hatalmasat bukott. Előbb elvesztette egyensúlyát, majd guggolva csúszott métereket, próbált felállni, visszanyerni egyensúlyát, de sikertelenül járt. Ráadásul mindezt két ugrató között tette így a másodiknál elrepült, de nem ért át az ugrató túlsó, lejtős oldalára, testtel csapódott a földbe.

A kanadai szövetség twitter oldalán közölte, hogy versenyzőjüket jelenleg is kórházban ápolják, állapota stabil.

Az észak-amerikai ország versenyzőit nem zavarta meg az eset, lévén négy versenyzőjükből ketten a döntőbe jutottak. Ráadásul ott Kelsey Serwa és Brittany Phelan is megelőzte a tavalyi vb-ezüstérmes, korábbi világbajnok svájci Fanny Smitht és a vb-címvédő svéd Sandra Näslundot is. Kettős kanadai siker.

Téli olimpia 2018, síkrossz, végeredmény:

1. Kelsey Serwa (Kanada)
2. Brittany Phelan (Kanada)
3. Fanny Smith (Svájc)
4. Sandra Näslund (Svédország)
5. Alizée Baron (Franciaország)
6. Lisa Andersson (Svédország)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik