Sport téli olimpia 2018

Ma is tanultunk valamit: műkorcsolyában van világcsúcs

Az ember józanul azt hihetné, hogy világcsúcsot csak olyan sportágakban tartanak számon, amelyek percben, másodpercben, távolságban, azaz objektív módon mérhetőek. Pedig nem, és ezzel csütörtökön szembesített minket a téli olimpia műkorcsolya versenye.

Ki gondolta volna, hogy egy abszolút szubjektív, egyes emberek értékítélete alapján megítélésén alapuló pontozásos sportágban is lehet világcsúcs?

Márpedig ezek szerint van és ez Aliona Savchenko, Bruno Massot műkorcsolyázó páros phjongcshangi teljesítménye kapcsán jutott tudomásunkra.

A német kettős nem csak az aranyérmet szerezte meg a téli olimpián, de 159,31 ponttal honorált kűrjükkel minden idők legnagyobb pontszámát érték el, amivel az MTI szerint világcsúcsot is felállítottak. Csütörtöki gyakorlatuk egyébként több mint két ponttal jobb a korábbi legmagasabbnál, amelyet tavaly decemberben a Grand Prix-sorozat döntőjében szintén ők értek el (157.25).

Furcsa ezt a világcsúcs szót hallani egy olyan sportágban, ahol nem is olyan rég – 2004-ig – még hatban maximalizálták az egy-egy versenybíró által adható pontok számát és azóta sincs semmi objektivitás a végeredmény meghatározásában, kizárólag a bírák tetszésindexe, ja és sportpolitikai hovatartozása…

A második helyen a rövid programot követően élen álló kínai páros, Szuj Ven-csing és Han Cung szerezte meg, míg a harmadik a kanadai duó, Meagan Duhamel és Eric Radford lett.

Téli olimpia, műkorcsolya, páros, eredmény

1,  Aliona Savchenko, Bruno Massot (Németország) 235,90 pont
2. Szuj Ven-csing, Han Cung (Kína) 235,47
3. Meagan Duhamel, Eric Radford (Kanada) 230,15

A műkorcsolya 2004 óta élő új pontozási rendszere:

Az új pontozási rendszer a korcsolyázók összes képességét értékelő, alulról felépülő, a korábbitól forradalmian eltérő rendszer. Az alapelvek megértéséhez leginkább szükséges ismeretek az alábbiak szerint összegezhetők:

A versenyzők teljesítményükre technikai pontszámot és további öt általános komponens-pontszámot kapnak.

Technikai pontszám:

A bírók csak a bemutatott elemek minőségét pontozzák egy hét fokozatú skálán. Az értékelés módosítja (növeli vagy csökkenti) a végrehajtott, és a Technikai Szakértő által meghatározott elem bázis értékét. Minden elem a “szűkített átlag módszer” alapján (a két legalacsonyabb és legmagasabb érték kiesése után a bírói pontszámok átlagolásra kerülnek) pontszámot kap. Az összes elem “szűkített átlagainak” összege képezi a technikai pontszámot.

Az öt komponens pontszámai:

A bírók 0-tól 10-ig terjedo, 0,25-ös beosztású skálán értékelik a következő öt általános szempontot:

  • korcsolyázó képesség
  • átmenetek
  • előadás
  • koreográfia
  • kifejező képesség

A “szűkített átlag módszer” alkalmazásával számolják ki az öt komponens pontszámait is.

A technikai pontszám és az öt komponens pontszámai a megfelelő súlyszámokkal történő felszorzás és összesítés után képezi az adott versenyszám pontszámát. A verseny győztese az a korcsolyázó, akinél a versenyszámok pontjainak összege a legmagasabb.

Az új pontozási rendszer a Nebelhorn Trophy 2003 és a Grand Prix sorozaton tesztelésre került. Az ISU az új rendszer elfogadásáról a 2004. évi, júniusi kongresszusán döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik