Sport

Fucsovicson átment a fáradtság, laza játékkal elődöntős

Fucsovics Márton bejutott az elődöntőbe a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán, miután két szettben legyőzte a német Kevin Krawietzet.

A világranglista-helyezések alapján nem lehetett kérdés, hogy Fucsovics az esélyes, hiszen ő a 62. helyen áll, míg német ellenfele az 557.

Az első helyen kiemelt Fucsovics  a negyeddöntőben lassan lendült bele, és bár adogatást nem veszített el, egyszer bréklabdát kellett hárítania. Ő 5:4-es vezetésnél jutott fogadóelőnyhöz, élt is vele, és 32 perc alatt övé lett a nyitószett.

A második játszma már simább eredményt hozott, Fucsovics ezúttal már 2:1-nél brékelt, és végül 59 perc alatt győzött.

“Ma sokkal felszabadultabban, lazábban tudtam játszani, mint csütörtökön, úgy érzem, átment rajtam a fáradtság. Jobban szerváltam és agresszívabb voltam”

– mondta a találkozó után Fucsovics, aki a szombati elődöntőben a spanyol Nicola Kuhnnal (237.) találkozik a BOK Sportcsarnokban.

eredmények, negyeddöntő:

Fucsovics Márton (1.) – Kevin Krawietz (német) 6:4, 6:3
Pospisil (kanadai, 2.) – Lestienne (francia) 6:4, 4:6, 6:3
Milojevic (szerb, 8.) – Ymer (svéd, 4.) 7:6 (9-7), 6:3
Kuhn (spanyol) – Zopp (észt, 6.) 6:3, 6:3

A szombati elődöntőben: Pospisil-Milojevic, Fucsovics-Kuhn

Nem árt tudni, hogy hamarosan Babos Tímea is pályára lép hazai közönség előtt. Február 18-25. között került megrendezésre a 250 ezer dollár összdíjazású Hungarian Ladies Open WTA-verseny. Jegyek itt vásárolhatóak az eseményre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik