Sport

Babos edzője is büszke a friss Grand Slam-győztes, tenisztörténelmet író tanítványára

Thomas Drouet büszkén nyilatkozott tanítványa, Babos Tímea teljesítményéről, aki első magyarként megnyerte pénteken az Australian Open női páros versenyét.

Először a büszkeség jut az eszembe. Az a büszkeség, hogy Tímea ismét tenisztörténelmet írt Magyarországon. Büszke vagyok arra, hogy ennek részese lehetek. Egy hónappal a tavalyi szingapúri világbajnokság előtt leültem beszélgetni Tímeával: azt mondtam, rendben, ebben az évben kiemelten készülünk erre a versenyre, és javítunk a pároshoz szükséges képességeiden

– kezdte értékelését Babos honlapján a monacói edző. Drouet 2014 tavasza óta segíti a magyar játékost, aki akkor még top 100-on kívül állt a világranglistán.

Thomas Drouet elmondta, attól a pillanattól kezdve speciálisan készültek, számos új feladattal igyekeztek javítani a pároshoz szükséges képességeken. Ennek első nagy eredményeként nyerte meg a 24 éves teniszező a cseh Andrea Hlavackova oldalán a szingapúri WTA-világbajnokságot.

Magabiztosságot adhat az egyesre, hogy párosban már nyert ilyen nagy tornát. Hiszek abban, hogy egyéniben is elérhet ehhez hasonló nagy sikert. Azt a kérdés, hogy lesze-e elég hite ahhoz, hogy bízzon önmagában. Párosban már tökéletesen tudja kezelni a hatalmas nyomást. Ezt egyesben is meg tudja tenni. Hiszen a nyomás ugyanaz. És ezen a versenyen megmutatta, rendelkezik ezekkel a képességekkel.

Thomas Drouet és Babos közös eredményei (2018.01.26.-ig):

  • Legjobb helyezés egyesben: 25. (2016. szeptember 19.)
  • Legjobb helyezés párosban: 7. (2017. október 30.)
  • Tornagyőzelem egyesben: 1 WTA Tour (2017: Budapest), 1 WTA125-ös (2015: Taipei), 2 ITF (2014: Gifu, Poitiers)
  • Tornagyőzelem párosban: 1 Grand Slam (2018: Australian Open), 1 WTA Finals (2017: Singapore), 9 WTA Tour (2014: Kuala Lumpur, 2015: Dubaj, Marrákes, Róma, 2017: Sydney, Rabat, Quebec City, Taskent, Moszkva)
  • További döntők egyesben: 4 WTA Tour (2015: Marrákes, 2016: Florianopolis, 2017: Quebec City, Taskent)
  • További döntők párosban: 3 Grand Slam (2014: Wimbledon – női páros, 2015: Wimbledon – vegyes páros, 2016: Wimbledon – női páros), 6 WTA Tour (2014: Monterrey, Cincinnati, 2016: Miami, Florianopolis, 2017: Madrid, Peking), 1 WTA125-ös (2014: Limoges)

Hungarian Ladies Open

Nem árt tudni, hogy a Magyar Tenisz Szövetség gőzerővel dolgozik a február 18-25. között megrendezésre kerülő Hungarian Ladies Open WTA-verseny szervezésén.

Ami biztos, a WTA-ranglista első 50 helyezettje közül nyolc teniszezőnő fogadta el a meghívást. A legnevesebb vendég a szlovák Dominika Cibulkova (26.) lesz, de eljön Budapestre honfitársa Magdalena Rybarikova (21.), a kínai Shuai Zhang (34.), a román Sorana Cirstea (36.), vagy a magyar származású, svájci Bacsinszky Tímea (38.), a szerb Aleksandra Krunic (46.), a német Tatjana Maria (47.), és a belga Carina Witthoeft (50.).

A 250 ezer összdíjazású budapesti, BOK-csarnokban megrendezésre kerülő tornán természetesen Babos Tímea (51.) is rajthoz áll. Jegyek itt vásárolhatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik