Sport

Két világcsúcstartó sem indulhat a téli olimpián

24.hu
24.hu

2018. 01. 24. 13:58

Két világcsúcstartó gyorskorcsolyázó, Gyenyisz Juszkov és Pavel Kulizsnyikov sem kapott engedélyt arra, hogy induljon a februári, phjongcshangi téli olimpián – jelentette be az orosz szakági szövetség. December 19-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még azt közölte, hogy a háromszoros világbajnok Juszkovot felmentették a doppinggyanú alól, így elindulhat a téli játékokon.

Tiszta vagyok, több százszor ellenőriztek, óriási csalódás ez nekem

– háborgott a NOS holland tévécsatornának adott interjúban a 28 éves Juszkov, aki 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban lett világbajnok 1500 méteren, tavaly pedig 1:41.02 percre javította a világcsúcsot ezen a távon. Még 2008-ban négy évre kitették az orosz csapatból, mert marihuánát fogyasztott.

Az 500-on csúcstartó Kulizsnyikov doppingeltiltás miatt nem volt ott a 2014-es szocsi olimpián, ezután öt vb-aranyat nyert.

Olimpiai kizárásuk híre azután érkezett, hogy korábban kiderült: a hatszoros olimpiai és 18-szoros világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Viktor An, a váltóban olimpiai bajnok sílövő, Anton Sipulin, a világbajnok sífutó, Szergej Usztjugov, valamint a friss Európa-bajnoki érmes műkorcsolyázó, illetve jégtáncos Kszenyija Sztolbova és Ivan Bukin neve sem szerepel azon a listán, amelyet a NOB engedélyező testülete állított össze a phjongcshangi részvételre pályázó orosz versenyzőkről. Emellett az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa is hiányzik a névsorból.

A NOB szombaton közölte: 389 orosz sportolónak adott engedélyt, hogy semleges zászló alatt részt vegyen február 9. és 25. között sorra kerülő téli játékokon. Az ötkarikás szervezet illetékes bizottsága az eredetileg ötszáz nevet tartalmazó listát szűkítette 389-re: ők azok a sportolók, akik országuk doppingbotránya ellenére is igazoltan tisztán versenyeztek, így – amennyiben kvalifikálják magukat – ott lehetnek a játékokon.

A NOB már korábban jelezte, hogy az indulási engedély megtagadását nem indokolja meg külön-külön minden sportolónál.

Nyitókép: AFP/Yuri Kadobnov

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.