Sport

11 milliót vissza kell fizetnie a teniszezőnek, mert feladta a meccsét

24.hu
24.hu

2018. 01. 23. 12:08

Korábban a témában:

Rekordösszegű pénzbírságot kapott Mischa Zverev, mivel sérülés miatt feladta nyitófordulós mérkőzését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A német játékos múlt kedden 6:2, 4:1-es hátrányban volt a dél-koreai Csung Hje On ellen, amikor közölte, hogy vállsérülés miatt nem tudja folytatni.

A 30 éves Zverevet – aki egyedüliként adta fel az első körös meccsét a tornán – ezért a szervezők arra kötelezték, hogy 47 ezer dolláros pénzdíjából 45 ezret, nagyjából 11 millió forintot adjon vissza. Ha még az Australian Open előtt visszalépett volna, akkor a javadalmazásának a felét megtarthatta volna.

Így viszont a Grand Slam-tornák legnagyobb összegű pénzbírságával sújtották.

A Grand Slam-tornák rendezői novemberben közölték, hogy 2018-tól pénzlevonással sújtják azokat, akik a főtábla első fordulójában meccs közben visszalépnek, vagy a szokásosnál rosszabb teljesítményt nyújtanak. Ezzel akarták elejét venni annak, hogy a játékosok sérülten is elinduljanak a nagy tornákon csak azért,

hogy felvegyék az első fordulós szereplésért járó összeget.

Azok, akik a sorsolás előtt visszalépnek, megkapják a pénzdíj ötven százalékát, míg a maradék részt a helyükre a főtáblára kerülő “szerencsés vesztesek” érdemlik ki.

Zverev közölte, hogy fellebbez a pénzbírság ellen.

Kiemelt fotó: WILLIAM WEST / AFP

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.