Sport

Fucsovics Márton: Mentálisan kerekedtem felül

Izgalmas interjút adott a Magyar Nemzetnek Fucsovics Márton, miután legyőzte a világranglista 87. helyén álló moldáv Radu Albotot az Australian Open főtáblájának első fordulójában. A beszélgetésben elárulta, edzőjével, Sávolt Attilával nagy hangsúlyt fektettek a mentális felkészülésre és ez hozta meg a gyümölcsét.

Kizárólag pozitív maradhatok, nem pánikolhatok: akár a győzelmi lehetőség, akár a rossz mérkőzés állás miatt. Ne foglalkozzam azzal, hogy ez nagy lehetőség, fogjam fel úgy, mint egy átlagos első kanyart. Csak pontról pontra játszottam. A meccs épp emiatt lett meg szerintem, mert ahányszor csak kinéztem Attilára, eszembe jutottak a szavai

A visszaesésről is szó esett a harmadik szett kapcsán, Fucsovics szerint passzívvá vált a játéka, miközben Albot alig rontott, az önbizalma megingott. Ennek ellenére nem rogyott össze a magyar játékos, sőt azt is tudja, minek köszönhető, hogy végül mégis nyerni tudott.

Mentálisan kerekedtem felül. Éreztem, hogy rajta nagyobb a nyomás, hiszen eddig csak egyszer vert meg. Fizikailag azonban sokkal jobban elfáradtam, mint gondoltam. Ráadásul a belső feszültség, a túlzott győzni akarás még többet is kivett belőlem, mint a testi megterhelés.

A következő fordulóban a 2017-es wimbledoni elődöntőig menetelő Sam Querrey lesz Fucsovics ellenfele, akit jól ismer a világranglistán 80. helyen álló magyar. Az amerikai játékos ellen is a mentális erő lehet a kulcs.

Querrey magabiztos, erőteniszt játszik. Ki kell billentenem őt a ritmusából, és nagyon erősnek kell lennem fejben. Veszítenivalója már csak neki van.

Eredmények – Australian Open, főtábla, 1. forduló

férfi egyes, 1. forduló (a 64. közé jutásért):
Fucsovics Márton (80.) – Radu Albot (87. moldáv) 6:2, 6:3, 4:6, 7:5
A. Zverev (német, 4.)-Fabbiano (olasz) 6:1, 7:6 (7-5), 7:5
Goffin (belga, 7.)-Bachinger (német) 6:7 (3-7), 6:3, 6:2, 6:4
Wawrinka (svájci, 9.)-Berankis (litván) 6:3, 6:4, 2:6, 7:6 (7-2)
Querrey (amerikai, 13.)-Lopez (spanyol) 6:3, 6:4, 6:2
Djokovic (szerb, 14.)-Young (amerikai) 6:1, 6:2, 6:4
Verdasco (spanyol)-Bautista (spanyol, 20.) 6:1, 7:5, 7:5
Ramos (spanyol, 21.)-Donaldson (amerikai) 6:2, 6:3, 6:4
Lacko (szlovák)-Raonic (kanadai, 22.) 6:7 (5-7), 7:5, 6:4, 7:6 (7-5)
Mannarino (francia, 26.)-Berrettini (olasz) 6:4, 6:4, 6:4
Vesely (cseh)-Safranek (cseh) 6:4, 6:3, 6:3
Marterer (német)-Stebe (német) 6:0, 6:3, 6:4
Sandgren (amerikai)-Chardy (francia) 6:4, 7:6 (7-2), 6:2
Gojowczyk (német)-Kukuskin (kazah) 6:3, 6:3, 6:1
Benneteau (francia)-Daniel (japán) 6:7 (6-8), 7:6 (7-0), 6:4, 6:1
Donszkoj (orosz)-Mayer (német) 6:4, 6:4, 6:4
Kicker (argentin)-Thompson (ausztrál) 6:3, 6:1, 4:6, 3:6, 6:3
Sonego (olasz)-Haase (holland) 6:3, 7:5, 6:7 (6-8), 7:5
Struff (német)-Kvon (dél-koreai) 6:1, 6:2, 6:4

női egyes, 1. forduló (a 64. közé jutásért):
Halep (román, 1.)-Aiava (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:1
Ka. Pliskova (cseh, 6.)-Cepede (paraguayi) 6:3, 6:4
Garcia (francia, 8.)-Witthöft (német) 7:5, 6:3
Konta (brit, 9.)-Brengle (amerikai) 6:3, 6:1
Vesznyina (orosz, 16.)-Dzsabur (tunéziai) 6:3, 6:4
Keys (amerikai, 17.)-Vang (kínai) 6:1, 7:5
Strycova (cseh, 20.)-Ahn (amerikai) 6:1, 7:5
Kerber (német, 21.)-Friedsam (német) 6:0, 6:4
Lucic-Baroni (horvát, 28.) – Rogers (amerikai) 7:6 (8-6), 5:7, 6:2
Safarova (cseh, 29.)-Tomljanovic (horvát) 7:5, 6:3
Bouchard (kanadai)-Dodin (francia) 6:3, 7:6 (7-5)
Pera (amerikai)-Blinkova (orosz) 6:2, 6:2
Arruabarrena (spanyol)-Hogenkamp (holland) 6:1, 6:2
Cirstea (román)-Dijasz (kazah) 5:7, 6:4, 6:3
Haddad Maia (brazil)-Cabrera (ausztrál) 7:6 (7-3), 6:4
Vekic (horvát)-Hibino (japán) 7:5, 6:3
Sarapova (orosz)-Maria (német) 6:1, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)-McHale (amerikai) 6:3, 6:2
Vondrousova (cseh)-Nara (japán) 7:5, 6:4

Fotó: Ben Southall

Ajánlott videó

Olvasói sztorik