Sport

Ljubomir Vranjes: Nem leszünk a favoritok, de mindent megteszünk

A magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ljubomir Vranjes már alig várja, hogy elkezdődjön a mieinknek az Európa-bajnokság. Az olimpiai bajnok Dánia ellen kezdi meg szereplését csapatunk, a vezetőedző pedig elsősorban a fejlődést szeretné látni.

Jól érzem magamat, nincs miért aggódnom, már várjuk a dánok elleni meccset. Nagyjából tizenkét-tizenhárom napot tudtunk eddig együtt dolgozni, ez alapján nem lehet nagy csodát várni. De azt igenis szeretném látni, hogy az Eb-n újabb lépést teszünk előre. Azt hiszem, a svédek elleni meccseken már látszódott, hogy előreléptünk, és itt Varasdon is azt várom, hogy tovább fejlődünk.

– idézi a magyar szövetségi kapitányt a Nemzeti Sport. Vranjes azonban nem számít nagy csodára a csoportban.

Ha a dánok és a spanyolok a legjobb formájukban játszanak, kevés az esélyünk. Viszont örülnék neki, ha minél tovább pariban lennénk velük, és minél kevesebb technikai hibát követnénk el. Hosszabb időn át kellene stabil játékot nyújtanunk, a topcsapatok 45-50 percen keresztül is képesek magas színvonalon játszani egy meccs során. Nekünk még jóval hullámzóbb a játékunk, a legjobbak legyőzéséhez ebben kellene fejlődnünk. Nem mi leszünk a favoritok, de mindent megteszünk Magyarországért.

Mérkőzésünk kezdetére már ismert lesz a másik csoportmérkőzés végeredménye, melyen alighanem a spanyolok legyőzik majd a cseheket. A Dánia-Magyarország találkozó 20:30-kor kezdődik majd.

A magyar válogatott kerete

KAPUSOK: BORBÉLY Ádám (Wisla Plock – Lengyelország), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
JOBBSZÉLSŐ: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
JOBBÁTLÖVŐK: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), BARTÓK Donát (TBV Lemgo – Németország)
IRÁNYÍTÓK: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen – Svájc), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
BEÁLLÓK: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya), VILOVSZKI Uros (Székelyudvarhelyi KC – Románia)
BALÁTLÖVŐK: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
BALSZÉLSŐ: JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Ljubomir VRANJES
TARTALÉKOK: FEKETE Dávid (CYEB Budakalász, balszélső), ORSZÁGH Ádám (Dabas KC VSE, jobbszélső)

Fotó: MTI/EPA/Adam Ihse

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik