Sport

Shane Tusup magyarul kért bocsánatot és üzent Hosszú Katinkának

Az Év sportolói gálán az Év  edzőjének választott Shane Tusup magyar nyelven kért elnézést a győzelmi beszédében, amiért „amerikai bunkóként viselkedett”.

Hozzátette, nem viselkedett példaképként, és tudja, hogy amit korábban megengedhetett, azt ma már nem teheti meg. Beszédében köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak mellette, és elmondta, hogy a budapesti világbajnokság volt élete legszebb időszaka.

Később kitért feleségére, Hosszú Katinkára is. Neki címzett szavaiban méltatta a háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszist, kiemelve, hogy ő mindig bízott benne, amikor már senki sem. A rendezők végig Hosszú arcát mutattát, aki láthatóan elérzékenyült Tusup szavaitól.

Mint ismeretes, Hosszú és férje között megromlott a kapcsolat, az utóbbi hetekben a magyar médiában folyamatosan találgatnak a pár és sportklubjuk jövőjéről.

Tusup később, még a díjátadó vége előtt kitette a beszédét a Facebook-oldalára. Alább közöljük a posztot:

Köszönöm, magyarok!

Közzétette: Shane Tusup – 2018. január 11.

Az év sportolója díj kategóriái és végeredményei

Az év férfi sportolója:
1. Baji Balázs (atléta) 863 pont
2. Szatmári András (kardvívó) 341
3. Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó) 292

Az év női sportolója:
1. Hosszú Katinka (úszó) 1086 pont
2. Babos Tímea (teniszező) 480
3. Márton Anita (atléta) 448

Az év csapata hagyományos csapatsportokban:
1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 766 pont
2. Szolnoki Dózsa (férfi vízilabda) 524
3. Férfi kosárlabda-válogatott 424

Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:
1. Tenisz, Davis Kupa-válogatott (Balázs Attila, Fucsovics Márton) 515 pont
2. Férfi 4×100-as gyorsúszóváltó (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 495
3. Női kajak négyes (Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta, Lucz Dóra) 404

Az év edzője:
1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 477 pont
2. Cseh Sándor (szolnoki vízilabda) 340
3. Ambros Martín (győri kézilabda) 301

Az év férfi labdarúgója:
1. Nikolics Nemanja (Chicago Fire) 942 pont
2. Gulácsi Péter (RB Leipzig) 652
3. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 260

Az év női labdarúgója:
1. Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 999 pont
2. Csiszár Hernrietta (Leverkusen) 407
3. Vágó Fanny (Sankt Pölten) 364

Az év fogyatékos férfi sportolója:
1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 611 pont
2. Boronkay Péter (triatlonozó) 532
3. Velkey Ádám (szervátültetett, atléta) 347

Az év fogyatékos női sportolója:
1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 718 pont
2. Biacsi Bernadett (atléta) 547
3. Pap Bianka (úszó) 450

Az év fogyatékos csapata:
1. Női kerekesszékes vívóválogatott 622 pont
2. Férfi 4 x 100-as szervátültetett atlétaváltó 521
3. Padlóhoki-válogatott, speciális 291

Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
1. Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 583 pont
2. Feczer Viktor (kerekesszékes vívás, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi) 390
3. Csamangó Attila, Győrfi Tamás (kajak-kenu, Suba Róbert) 268

Az év gólja: Joseph Paintsil (FTC)

MLSZ-életműdíj: Mészöly Kálmán (labdarúgás)

MSÚSZ-MOB-életműdíj: Balczó András (öttusa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik