Sport

Ha eltűnne a tao, lehúzhatná a rolót a magyar sport

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2017. 12. 28. 16:14

Négy év, 2013-16 közötti folyamatos elsőség után 2017-ben világ-, és Európa-bajnokságokon szerzett olimpiai pontok összesítése alapján „csak” második helyen végzett a Vasas SC az egyesületi rangsorban. Idén az MTK korcsolyázott be eléjük – szó szerint. Az angyalföldi egyesületet a korábbi kiváló teniszező, Markovits László irányítja 2002 októbere óta. Tizenöt éve van rálátása a magyar sportra és annak finanszírozására. Nagyinterjú a magyar sport valós helyzetéről.

Nyolc év MSZP-, hét év Fidesz-kormányzást élt meg elnökként. Adódik a kérdés, mi a tapasztalata a különböző kormányok sporthoz való hozzáállását illetően?

Ha nagyon leegyszerűsítem, az MSZP nem tekintett rá kiemelt ágazatként, a Fidesz pedig igen. Így elnökségem első kilenc éve – néhány nagyon várt sportszakmai eredményt leszámítva – elsősorban a fennmaradásért folytatott küzdelemről, illetve a kisebb léptékű fejlődésről szólt. Az elmúlt öt-hat évben pedig már a jövőnket hosszútávon meghatározó építkezés, az infrastruktúra, az utánpótlás sport fejlesztése, valamint az ezekre a célokra fordítható források minél hatékonyabb felhasználása került fókuszba.

Ha körülnézünk a Fáy utcában, a fejlődés tetten érhető. A sok csatát, 1982-ben BEK-győzelmet megért kézilabdacsarnok eltűnt a föld színéről, ahogy a stadion is. Helyettük épp a 21. század és a Vasas-szurkolók igényének tökéletesen megfelelő új sportingatlanok épülnek. Pasarét és a Folyondár utca virágzik. Melyik a nehezebb feladat: a semmiből várat építeni, vagy ha „rászakad az emberre az OTP”?

Mindkettőnek megvan a maga szépsége, de azért lényegesen egyszerűbb a mostani helyzetünk, amelyben igazán meg lehet alapozni a Vasas jövőjét. Fogalmazhatunk úgy is, hogy történelmi időszak kezdődött a jelentős kormányzati támogatások megjelenésének köszönhetően. A korábbi időszakban a piacról való megélés, a lehetséges szponzorok, nagyvonalú mecénások felkutatása volt a feladatunk, mivel az állam jóval kevesebb direkt vagy indirekt forrást biztosított a fővárosi kluboknak. Ekkor a segítség számunkra abban nyilvánult meg, hogy felajánlották az egyesületek által használt, állami tulajdonban lévő létesítmények vagyonkezelői jogát, amellyel mi 2004-ben másokkal ellentétben éltünk is. Ezt követően saját magunknak kellett megtalálni az önzetlen partnereket, vagy olyan alternatívákat kidolgozni, amellyel forrásokhoz juthattunk, és elindulhatott a létesítményeink korszerűsítése. Kiemelendő példa volt Pasaréten az Euroleasing tulajdonosainak bevonása, elsősorban a fájdalmasan fiatalon elhunyt Farkas Balázs szerepvállalása.

Akkoriban senki nem hitte, hogy ez tényleg egy önzetlen „befektetés”, többször elhangzott, hogy majd biztosan lakópark épül Budapest egyik legértékesebb sportingatlanján, és ez az igazi célja a hozzájárulásnak. Erre a mögöttünk hagyott évek alaposan rácáfoltak, hiszen azóta is folyamatosan fejlődik és teltházzal, kizárólag sporfunkciót betöltve működik a Pasaréti Sportcentrum.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Miért csak Pasarétet emeli ki? Budapest 2. kerületében erősebb a fizetőképes kereslet, mint a 13.-ban, a Fáy utcában? Előbbire lehet üzleti szemlélettel gondolni, utóbbira nem?

A két budai sporttelep – a Folyondár utcai a másik – kétségtelenül kedvezőbb adottságokkal bír, de emiatt önmagában még nem jöttek volna a szakmai befektetők, hiszen a Vasas szakosztályai az elsődleges használói ezeknek a létesítményeknek, ami nyilvánvalóan kötöttségeket is jelent. Ahogy az előző válaszban is említettem, komoly szerepet játszottak az érzelmek, illetve a döntéshozó személyek sport iránti elkötelezettsége. A Fáy utcában ilyen befektető megtalálására nem nyílt lehetőség, így ott más, de szintén piaci alapú megoldást kellett keresnünk. Összességében vegyes a kép, a tudatos megoldáskeresés és a szerencse is hozzájárult, hogy most itt tart a Vasas.

A Vasasban szétvált a professzionális piaci alapú csapat és egyéni sport, illetve az egyesületi tömeg és élsport?

Magyarországon nem lehet profitorientált sportról beszélni. Ehhez egyszerűen túl kicsi a piac. Az ágazat mesterséges finanszírozásra szorul, amelyet meghatároz a mindenkori kormányzati stratégia, vagy éppen egy adott városvezetés, vagy akár egy helyi vállalkozó elkötelezettsége.

Ha ezek a szereplők nem vállalnának jelentős szerepet a sport támogatásában, akkor ma nem tartanánk itt. A Vasas esetében a londoni olimpiát követően már vizionáltuk, hogy egyre költségesebb lesz a csapatsportágakat fenntartani, így a lehetőségeinket felmérve egyre jobban az egyéni sportágakra és az utánpótlássportra helyeztük a hangsúlyt, hiszen csak ez garantálhatta a klub jövőbeli eredményességét. A másik fontos szempont a klubnál a közösségépítés, a hovatartozás erősítése, amelyet további sportágak befogadásával, illetve létesítményeink koncepciózus fejlesztésével segítünk elő.  Az idő egyelőre igazolja ennek a stratégiának a helyességét, a csapatsportágaknál pedig bízunk benne, hogy a hagyományaink és egy-egy eredmény felkelti a jövőbeni partnerek érdeklődését.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

A csapatsportágak finanszírozásában jelentős faktor a tao-kedvezmény, ami valljuk be, a közbeszédben eléggé lejáratódott, már-már szitokszó. Állítják, kézen-közön eltűnik a támogatás 30-40 százaléka, a maradék 60-70-nek a felét pedig nem első sorban arra használják, amire hivatott lenne – ingatlanfejlesztés, fenntartás, üzemeltetés, utánpótlás, versenyeztetés -, hanem bújtatott formában a professzionális sportra, például játékosok bérére, idegenlégiósokra költik. Most akkor jó vagy rossz dolog a tao-támogatás?

Csak a Vasas szemszögéből tudom megítélni, de ez alapján sokkal több előnye van, mint esetleges hátránya.

Előnye nyilvánvaló, a többletforrásból többet lehet költeni.

A működéshez pénzre van szükség. A támogatásoknak köszönhetően az ágazat versenyképes lett, megszűnt az álamatőr státusz. Új munkahelyek jöttek létre, a sportszférában való tevékenykedés pedig vonzóvá vált. A magyar sport legfontosabb szereplői a sportolók mellett a szakemberek, az ő méltó megbecsülésük elengedhetetlen ahhoz, hogy jól működjön a rendszer. Ez nemcsak az élsportra, hanem a gyereksportra is hatványozottan vonatkozik, hiszen egy sportoló gyerek esetében a család és az iskola után a sportklub a legmeghatározóbb közeg.

A szülőknek emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy gyermekeik milyen infrastrukturális körülmények és milyen felkészültségű szakemberek között töltik el a napi 2-3 órányi edzésidőt.

Ennek sikeres megvalósításához forrásokra van szüksége a sportszervezeteknek. De a tao csak az egyik fő pillér. A másik, a tizenhat kiemelt egyéni sportágé a kiemelt sportágfejlesztési támogatás. Mindezek ellenére én is érzékelem a kevésbé előnyös oldalát a kiemeltségnek, ide értve az esetleges visszaéléseket, bizonyos esetekben az irreális anyagi elvárásokat, vagy azt a tényt, hogy tovább nő a szakadék a tao-s és nem tao-s, illetve a kiemelt és nem kiemelt sportágak között.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Utóbbi hol érhető tetten?

Sportág és sportág között jelentős az eltérés az edzők számára kigazdálkodható fizetésekben, vagy például a felkészülésre, edzőtáborozásra szánt összegekben. Ugyanez a helyzet például, amikor egy iskolai tornatermet kell bérbe venni, vagy amikor a tagdíj mértékét kell megszabni. Teljesen eltérőek a kiindulási pontok.

Hova vezethet mindez?

Az ilyen méretű állami hatás felboríthatja a hagyományos működési elveket és az ahhoz tartozó szerepeket, de azért ez még mindig kellemesebb gond, mintha sehova sem jutnának források. Az pedig nem várható el, hogy minden sportág vagy klub központilag kiemelten legyen támogatva.

Egyes vélemények szerint ennyi sportágat nem lehet kiemelni. Ha minden sportágat meg akarunk menteni, akkor annak az az eredménye, hogy kevesebben tudnak kimagasló eredményt elérni. Ördögi kör ez?

Ki merné gyakorlatban felvállalni, hogy a vívás mondjuk fontosabb a birkózásnál. Vagy az ökölvívás kevésbé fontos küzdősport, mint a cselgáncs. Könnyű racionálisnak lenni egy-egy megbeszélésen, de klubon belül is nap, mint nap hallom, hogy mindenki tud a saját sportága fontosságát illetően úgy érvelni, hogy azt nehéz legyen megcáfolni.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

A kiemelt ágazatnak köszönhető hatalmas és célirányos állami támogatás mellett egy-egy egyesületi vezető eldöntheti egyáltalán melyik sportágát preferálja jobban?

Ha valaki építő jellegű kritikát fogalmaz meg, azt többnyire támadásnak veszik, kevesen gondolják, hogy az akár jobbító szándékú is lehet. A változás ilyen tekintetben ezért behatárolt, vagy legalábbis lassú. Onnantól kezdve, hogy a kormány biztosítja az alapvető működéshez szükséges forrásokat, a sport szereplőinek közös felelőssége, hogy milyen szabályozásokat hagynak jóvá és milyen elvek mentén használják fel támogatásokat.  A következő évek nagy kihívása, hogy a jelenlegi sportbeli jólétet mennyire tudjuk egészséges mederben tartani. A párbeszédre és az összefogásra mindenféleképpen szükség lesz, el kell kerülnünk ugyanis, hogy egymást próbáljuk anyagilag túllicitálni, hiszen akkor nem fogunk tudni határt szabni az egyre növekvő, már ma is sokszor irreális fizetési igényeknek. Ez pedig hosszabb távon visszaüthet a rendszer fenntarthatósága kapcsán.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

A Vasas eredményesség terén kifejezetten erős. Kisebbségi tulajdonosként NBI-es futball, kézi,  röp-, kosár-, és vízilabda, jégkorong-csapatot, 12 egyéni sportágat üzemeltet, az olimpiai sportágak világ-, és Európa-bajnoki pontversenyében 2013-16 között folyamatosan első helyen végzett, idén is csak az MTK, a nem éppen magyaros hagyományokkal bíró rövidpályás gyorskorcsolya sikereivel szorította a második helyre. Mi lesz, ha nem lesz tao vagy kiemelt sportági támogatás?

Ha csak a Vasas olimpiai bajnokainak elmúlt hat évét nézzük, úgy kijelenthető, Szász Emese, Szilágyi Áron, Hosszú Katinka eredményeihez a tao semmiképp, de a kiemelt sportágfejlesztési támogatás is csak részben tett még hozzá. Kétségtelen, ők és a stábjaik is jobb körülmények között készülnek, versenyeznek, jobban élnek sportsikereik kapcsán, mint tehették volna a ’90-es években. De az egzisztenciateremtés önmagában nem növeli a sporteredményességet.

Ha nem ők, akkor kik az igazán nagy nyertesei a támogatásoknak?

A mostani kormányzati támogatás nagy előrelépés, amely mindenféleképpen megteremti annak a lehetőségét, hogy sokkal tervezhetőbb módon, modern infrastruktúra mellett épüljön tovább a magyar sport jövője. Így az igazán nagy haszonélvezők a sportba most bekapcsolódó korosztályok, illetve azok, akik most teszik fel az életüket az élsportra.  Emellett az is nagyon fontos, hogy lehetőség nyílik a szakemberek egy új generációjának kinevelésére. Utóbbiban nagyon komoly lemaradásunk van, hiszen ahogy korábban említettem, az elmúlt két-három évtizedben a többségnek nem volt igazán perspektíva az edzői szakma választása.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Ön szerint igaz az állítás, miszerint napjainkban összességében elkényeztetik a magyar sportot?

Azért az meglehetősen leegyszerűsített nézet, hogy ömlik a pénz a sportba. Kérdés, mihez képest? A rendszerváltás utáni két évtizedben a finanszírozás terén egy-egy próbálkozást leszámítva hátrányos helyzetbe került a sport, alig épültek új ingatlanok, a meglévők pedig vagy megszűntek, vagy teljesen leamortizálódtak. Minden téren hatalmas deficit alakult ki, ezt kell most eltüntetni. A sport terén tapasztalható rohamléptékű építkezés, a megítélt központi források mértéke most valóban sokkal látványosabb, mintha folyamatosan a megfelelő helyen kezelték volna a sport ügyét.  Az előnyöket látva nem hiszem, hogy bárkinek érdekében állna változtatni a sport kiemelt helyzetén. Ha a mostani források eltűnnének, akkor végképp bezárhatná a kapuit ez az ágazat.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.