Sport

Íme legeredményesebb sportvárosaink rangsora

A 2017. évi olimpiai versenyszámokban elért felnőtt világ-, és Európa-bajnoki eredmények alapján óriási vízfej rajzolódik ki Magyarország sporttérképének közepén.

2017-ben Budapest 18 egyesülete és 73 versenyzője szerzett vb-n, vagy Eb-n összesen 250,05 olimpiai pontot, ami a teljes magyar sport által elért 417,5 pont majd hatvan százaléka.

A maradék negyven százalékon 23 település 67 sportolója osztozik. Győr, Szeged, Eger és Szolnok a további négy “legsportosabb” település. Ami meglepő, az ország második legnagyobb városa Debrecen nem szerzett egyetlen olimpiai pontot sem idén.

Nincs mit ezen csodálkozni, a magyar olimpiai sportágak tradicionálisan Budapest központúak.

A csapatsportok is azok voltak anno, ehhez képest ott egyedül talán labdarúgásban maradt meg a hagyományos fővárosi dominancia – már ami a résztvevők országos elosztását illeti. Az NB1 12 vállalkozásának egyharmada budapesti, és ha a félidei tabellákat nézzük azt látjuk, jövőre az MTK esetleges feljutásával ez az arány 42 százalékra emelkedhet.

Ezzel szemben Budapesten jószerivel megszűnt az élvonalbeli kosárlabda, férfi és női kézilabda terén is vidékre, Győrbe, Veszprémbe, Szegedre, stb. tolódott a hangsúly. Vízilabdában a Vasas és a Honvéd nagyvonalú támogató – TEVA, Uniqa, illetve Telekom – elvesztése, a csapatok összeesése óta csak az OSC próbál a Szolnok és az Eger versengésébe beleszólni, de röplabdában is az indultak még kategóriát gyarapítják a fővárosi klubok.

Talán az ország legnépszerűbb egyesülete, a Ferencváros az, amely még próbálja tartani a tempót valamennyi csapatjáték és eredményesség terén.

Az ország sport-hőtérképe a 2017. évi felnőtt vb és Eb-eredmények alapján olimpiai versenyszámokban

Alfabetikus sorrend
Egyesületek száma Pontszerző sportoló Sportágszám vb-pont Eb-pont
1. Algyő 1 1 1 2,00 4,00
2. Békéscsaba 2 3 2 10,00
3. Budaörs 1 2 1 0,80
4. Budapest 18 73 17 103,95 146,10
5. Cegléd 1 3 2 4,00 13,00
6. Dunaújváros 2 4 2 0,45 8,00
7. Eger 2 6 2 9,53
8. Érd 1 1 1 5,00
9. Gödöllő 1 1 1 1,25 1,00
10. Győr 3 9 3 13,95 20,25
11. Hajdúszoboszló 1 1 1 1,00
12. Jászberény 1 1 1 0,60
13. Kőszeg 1 1 1 2,00
14. Nyíregyháza 3 3 3 2,25 2,00
15. Paks 1 2 1 4,00
16. Pécs 2 4 3 8,25 4,20
17. Szeged 5 7 4 3,54 10,50
18. Székesfehérvár 1 2 1 8,00
19. Szekszárd 2 2 2 1,25 0,40
20. Szolnok 2 5 2 1,53 0,50
21. Szombathely 2 3 2 10,00
22. Tatabánya 2 2 2 1,25 10,25
23. Veszprém 1 1 1 2,00
24. Külföldi 2 3 2 0,30 0,40
 Összesen 58 140   175,50 242,00

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik