Kovács Ágnes, Kovácshegyi Ferenc, Török László, valamint posztumusz Csik Ferenc és Novák Éva beiktatásával öt új taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka.
A Magyar Úszó Szövetség 110 éves fennállásának évfordulója alkalmából kedden rendezett ünnepségen Wladár Sándor, a szervezet elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy az idei év történelmi volt a magyar úszósport számára, elsősorban a hazai rendezésű vizes világbajnokság miatt. Hozzátette: a magyar úszók felnőtt és utánpótlás Európa- és világbajnokságokon 28 arany-, 25 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek.
Az úszás a magyar sport aranyfedezete
– fogalmazott Wladár Sándor, aki szerint Magyarország „a zsenik földje”, ahol sokkal gyakrabban bukkannak fel fantasztikus klasszisok, mint más országokban.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is kiemelte a vizes világbajnokságot, és gratulált a szervezőknek a fantasztikus rendezésért, egyúttal ígéretet tett arra, hogy a MOB mindent meg fog adni a magyar úszóknak a sikeres ötkarikás felkészüléshez. Külön megemlítette Gyurta Dánielt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának magyar tagját, akivel – mint mondta – rengeteg munkát végeznek az olimpiai mozgalomban.
- Kovács Ágnes pályafutása 1995-ben a genfi ifjúsági Európa-bajnokságon aratott sikerével kezdődött, 1996-ban az atlantai olimpián mindössze 15 évesen bronzérmet nyert 200 méter mellen, négy évvel később Sydneyben pedig – akkor már a szám világbajnokaként – aranyérmes lett. Vb-címét 2001-ben megvédte, 2008-ban vonult vissza.
- Kovácshegyi Ferenc sportolóként vízilabdázott, majd Széchy Tamás mellett indult el az edzői pályán. Kis megszakítással 15 évet dolgozott az úszóválogatott erőnléti edzőjeként. Tanítványai között volt Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Rózsa Norbert és a két Gyurta fivér. Négy olimpián (1980, 1988, 1992, 2012) vett részt.
- Török László sportriporter 1985 és 2006 között minden úszó és vízilabda világeseményről a helyszínről tudósított. Olyan legendás mondatok fűződnek a nevéhez, mint az 1988-as szöuli olimpián Darnyi Tamás győzelmekor elhangzott „Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, aranyérem!”, vagy az Egerszegi Krisztina sikere pillanatában mondott: „Hát ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van!”
- Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpián 100 méter gyorson diadalmaskodott, valamint a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként bronzérmet nyert. A második világháborúban orvosi hivatásának teljesítése közben Sopronban egy bombatámadás során vesztette életét. Tagja a nemzetközi úszó hírességek csarnokának is.
- Novák Éva az 1952-es helsinki olimpián nyert aranyérmet a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként, míg 400 méter gyorson és 200 méter mellen második lett. Négy évvel korábbról, Londonból pedig egy bronzérme van utóbbi számból. Az FTC örökös bajnoka és ugyancsak a nemzetközi úszó hírességek csarnokának tagja.
Az ünnepség végén az összes idei felnőtt és utánpótlás korú Eb- és vb-érmest díjazták.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán