Sport

Még senki nem vitorlázta körbe ilyen gyorsan a Földet

Francois Gabart francia vitorlázó vasárnap megdöntötte a megállás nélküli, szóló világkörüli vitorlázás eddigi rekordját, miután

42 nap 16 óra 40 perc és 35 másodperc alatt körbehajózta a Földet.

Gabart, aki a nyugat-franciaországi Brestből november 4-én indult útnak, több mint hat nappal vert rá a szintén francia Thomas Coville-ra, aki 2016 karácsonya előtt állította fel a korábbi szóló földkerülő csúcsot, amely 49 nap 3 óra 7 perc és 38 másodperc volt, írja az MTI.

A szervezők szerint a 34 éves Gabart vasárnapra virradóra haladt át a nyugat-franciaországi Ouessant szigeténél lévő képzeletbeli célvonalon Macif nevű 30 méteres trimaránjával. Tucatnyi hajó gyűlt össze a köszöntésére, aki jelzőfáklyákat lengetve ünnepelte teljesítményét.

Óriási öröm számomra ez a rengeteg emberi energia. Szóló vitorlázó vagyok ugyan, de ez óriási boldogságot okoz

– mondta Gabart, aki 2013-ban mindössze 29 évesen, megnyerte a Vendée Globe földkerülő vitorlás versenyt.

Mostani teljesítményével mindössze két nappal maradt el a földkerülő hajózás abszolút világcsúcsától, amelyet a Francois Joyon irányította öttagú francia csapat állított fel idén januárban, miután 40 nap alatt körbehajózták a Földet.

Fotó: Europress/AFP/Fred Tanneau

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik