Csak tíz nappal a párharc előtt derül ki, hogy a belgák sztárja, David Goffin teniszezik-e a magyarok ellen februárban a Davis Kupa világcsoportjának liége-i nyolcaddöntőjében.
A magyar szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Köves Gábor kapitány elmondta, az eddigi négy helyett jövőre már öt játékost lehet nevezni, és egyelőre a házigazdák sem tudják, hogy a világranglista hetedik helyezettje vállalja-e a fellépést.
Az mindenesetre sokat sejtet, hogy Liége-be tették a párharcot, melynek külvárosában Goffin született”
– jelentette ki Köves, majd kitért a lille-i DK-döntőre, melyet a belgák 3-2-re elvesztettek a franciákkal szemben november végén.
“Nagy élmény volt a helyszínen 27 ezer embert látni egy teniszpálya körül, Goffin pedig fantasztikusan játszott, szettet sem vesztett, de az is igaz, hogy a párosra kímélték őt” – tette hozzá.
A magyarok várható összeállításáról szólva a kapitány kifejtette, Fucsovics Márton, Balázs Attila, Borsos Gábor és Piros Zsombor mellé Valkusz Mátét vagy Nagy Pétert hívja majd be a keretbe.
Ami pedig a februári csata színhelyét illeti, ugyancsak személyes tapasztalatai alapján úgy fogalmazott, egy 4000 férőhelyes kosárcsarnokról van szó, így a kiutazó magyar szurkolóknak “lesz esélyük hallatni a hangjukat”.
A világranglistán 171. Balázs Attila közölte, a szeptemberi DK-párharc után sérülés és betegség is hátráltatta, ezzel együtt jó évet zárt, de mint mondta, 2018 még jobb lehet.
A válogatott legjobbja, Fucsovics Márton (85.) éppen nyaralásából tartott hazafelé, így a csapat az ő távollétében adott át ajándékokat – játékokat és tartós élelmiszereket – az Ötvenhatosok terén található Mikulásgyár munkatársainak.
A február 2. és 4. között sorra kerülő belga-magyar összecsapásnak a liége-i Country Hall multifunkcionális sportcsarnok ad majd otthont.
A párharcot alapesetben Magyarországon kellett volna megrendezni, ugyanis a két együttes legutóbb Belgiumban csapott össze egymással, ám egy idei szabálymódosítás nyomán a két 2017-es döntős – a belga mellett a francia csapat – eldönthette, hol kíván játszani jövőre az első körben.
A magyar DK-csapat 3-1-re verte az oroszokat szeptember közepén a Kopaszi-gáton, ezzel 1996 után visszakerült a világcsoportba, a legjobb 16 együttes közé.