Sport

Kézi-vb: Rasmussen edző elküldte a lányokat

Kim Rasmussen szövetségi kapitány vasárnap este, a svédektől elszenvedett 25-22-es vereség után döntött úgy, hogy módosítja a programot. Amint azt hétfőn a csapatoknak otthont adó, Stuttgart peremkerületében lévő szállodában újságíróknak elmondta, úgy érzi, a játékosoknak most nagyobb szükségük van némi szabadidőre és kikapcsolódásra – írja az m4sport.hu.

A labdás edzés helyett menjenek a belvárosba, sétáljanak a karácsonyi vásárban, kóstolják meg a helyi finomságokat. Ma szükség van egy kis pihenésre, és önbizalmat kell merítenünk. A múlt kétségtelenül fontos, de a jelen és a közeljövő fontosabb. Bízom benne, hogy az argentinok elleni szerdai meccset sikerül megnyernünk, és ez változást hoz

– mondta a dán edző.

A csapat hétfőn egy órán keresztül a konditeremben edzett, ezt követi majd a városnézés. Este a játékosokra csapatépítő tréning vár, amelynek a célja az, hogy kikapcsolódjanak és megnyugodjanak.

A magyar válogatott szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól, vasárnap pedig a svédektől kapott ki a B csoportban, Bietigheim-Bissingenben. A hatosnak tagja még Argentína, Lengyelország és Csehország, a nyolcaddöntőbe az első négy helyezett jut.

(Fotó: Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Női Kézilabda-világbajnokság, B-csoport, program:

A magyar válogatott további mérkőzései a B-csoportban
December 5., kedd, 14.00: Magyarország–Argentína (Tv: Sport1)
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A B-csoport állása:

 1. Norvégia 2 2 66–43 23 4
  2. Csehország 2 2 57–47 +10   4
  3. Lengyelország 2 1 1 58–59 –1   2
  4. Svédország 2 1 1 55–55 0   2
  5. Magyarország 2 2 44–55 –11   0
  6. Argentína 2 2 43–64 –21   0

Az A-csoport állása:

 1. Spanyolország 2 2 60–39 21 4
  2. Románia 2 2 60–45  +15   4
  3. Szlovénia 2 1 1 52–54 –2   2
  4. Franciaország 2 1 1 49–43 +6   2
  5. Angola 2 2 43–54 –11   0
  6. Paraguay 2 2 32–61 –29   0

A C-csoport állása:

1. Oroszország 2 2 64–40 24 4
  2. Brazília 2 1 1 51–50 +1   3
  3. Montenegró 2 1 1 55–52 +3   2
  4. Dánia 2 1 1 56–49 +7   2
  5. Japán 2 1 1 46–60 –14   1
  6. Tunézia 2 2 38–59 –21   0

A D-csoport állása:

1. Szerbia 2 2 77–44 33 4
  2. Németország 2 2 51–33  +18   4
  3. Dél-Korea 2 1 1 42–45  –3   2
  4. Hollandia 2 1 1 62–39  +23   2
  5. Kamerun 2 2 36–62  –26   0
  6. Kína 2 2 38–83  –45   0

Kiemelt kép: MTI/Czeglédy Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik