Sport

Családja lemészárolásával fenyegették a magyar szurkolók Yvan Müllert

Michelisz Norbert a világbajnoki címért megy a WTCC katari zárónapján, de nem túl jók az esélyei, miután az időmérőn fék problémák miatt csak a 11. helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy mindkét futamon onnan fog indulni, a legnagyobb ellenlábas, a vb-pontversenyt már 8,5 ponttal vezető Thed Björk viszont az első versenyen a negyedik, a másodikon a hatodik helyről indulhat.

Baj van, Michelisz Norbert kiesett a Q2-ből
Technikai probléma, fékhiba lépett fel a túraautó-világbajnokság első helyéért hajtó magyar autóversenyző Hondájában. Csalódás.

A P1Race most viszont azt írja, hogy az időmérő előtt a magyar szurkolóktól volt hangos a katari paddock. A magyar fanatikusok nem felejtik el Yvan Müller tavalyi tettét, aki akkor megakadályozta, hogy Michelisz az összetett dobogóján végezzen. A négyszeres világbajnok franciát most erre a hétvégére reaktiválta a Volvo, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy adódik a helyzet, akkor segítse Björk munkáját.

Müller elmondta, tudja, hogy nem szeretik őt Magyarországon, de elég kemény üzeneteket kapott.

Amióta kijött a keddi sajtóközleményünk, én vagyok a Michelisz-szurkolók céltáblája. Ezt még el is tudnám viselni, hiszen tudjuk, hogy a rajongók néha hajlamosak elragadtatni magukat, de amikor személyeskedő üzenetekbe fajul a dolog, és olyanokat írnak, hogy kinyírunk, megerőszakoljuk a feleséged és megöljük a lányodat, az már minden határon túl van

– így Müller, majd teljesen érthetően megkérte Micheliszt, hogy tegyen az ügy miatt lépéseket.

Ha engem szidnak, még valahogy feldolgozom, de amikor a családom is belekeverik, azzal már nem tudok mit kezdeni. Ez csak egy sport, egy játék, ha úgy vesszük. Remélem, Norbi apaként megérti ezt, és próbál valamit tenni az ügyben.

A túraautó-világbajnokság állása 18 futam után:

1. Thed Björk (svéd, Volvo S60) 255.5 pont,
2. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 249,
3. Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 216, …
17. Nagy Dániel (magyar, Honda Civic) 1,
18. Szabó Zsolt Dávid (magyar, Honda Civic) 1

Hátralévő program:
13.40–14.00: csapatidőfutam (MAC3)
19.20: 1. futam (10 kör)
20.35: 2. futam (12 kör)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik