Sport

Shane Tusup megmagyarázza a fuck yout

Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és csapata az Iron Aquatics több tucat versenyzővel vett részt hétvégén a XV. Halászlé Kupán. A gyerekváltók egyikén azonban kisebb botrány robbant ki, miután úgy érezte az edző, hogy méltánytalanság éri versenyzőit. Tusup úszóját ugyanis váratlanul érte a rajtjel, ezért komoly lemaradással ugrott a medencébe. A tréner hangos káromkodásba kezdett, amikor rájött, hogy nem indítják újra a futamot.

Shane Tusup: Fuck you Mr. Pass Ferenc
Hosszú Katinka edző-férje viselkedésével vasárnap sokakat megdöbbentett. Ezúttal felesége nevelőedzőjébe szállt bele verbálisan, durván. Tette mindezt Katinka szülővárosában.

Az eset után a közösségi médiában meglehetősen aktív mesteredző hétfő estig hallgatott, ekkor azonban Instagram-oldalára kitett egy képet az ominózus gyorsváltó tagjairól. Tusup elmondja a bejegyzésben, hogy sportszerűtlen rajtszó miatt ordította, hogy “Fuck you” és azt is, nagyon büszke úszóira, akik mellett mindig kiáll.

Van egy íratlan szabály az úszásban: miután minden úszó mozdulatlanul áll a rajtkövön, és elhangzik a “Felkészülni!” vezényszó, a startbíró az emberi szervezet számára legideálisabb 2-5 másodperces időszak között indítja el a futamot. Ezúttal viszont pillanatokkal a felhívás után elrajtoltatták az úszókat, ami egyáltalán nem fair, pláne, ha fiatalok úsznak egy versenyen.
Láttam, hogy lemaradtunk az indításról, de biztos voltam benne, hogy a hibás rajt okán, és a fair verseny biztosítása érdekében vissza fogják lőni a futamot. Amikor rájöttem, hogy a szervezőknek nem áll szándékukban ezt tenni, rátok kiabáltam, hogy induljatok el. Amikor úgy éreztem, hogy a versenyzőimmel sportszerűtlen módon jártak el, reagáltam. Megtettem, és meg fogom tenni bármikor, amikor így érzem.

– írja a kép mellett Tusup.

Az eset különlegessége, hogy az Iron Aquatics váltója így is megnyerte a futamot. Shane Tusup teljes posztját a képre kattintva tudja elolvasni.

Kedves lányok, Rebeka, Szandra, Liza, Réka! Milyen fantasztikus verseny volt a tegnapi! Az utolsó számhoz érkeztünk, és Ti mindent be akartatok adni, még egyszer utoljára megmutatni, mit tudtok, hogy győzelemmel zárjátok az eseményt. Aztán ahogy én és a helyszínen szurkoló szülők legnagyobb része is látta, rosszul rajtoltatták el a versenyt. Van egy íratlan szabály az úszásban: miután minden úszó mozdulatlanul áll a rajtkövön, és elhangzik a “Felkészülni!” vezényszó, a startbíró az emberi szervezet számára legideálisabb 2-5 másodperces időszak között indítja el a futamot. Ezúttal viszont pillanatokkal a felhívás után elrajtoltatták az úszókat, ami egyáltalán nem fair, pláne, ha fiatalok úsznak egy versenyen. Láttam, hogy lemaradtunk az indításról, de biztos voltam benne, hogy a hibás rajt okán, és a fair verseny biztosítása érdekében vissza fogják lőni a futamot. Amikor rájöttem, hogy a szervezőknek nem áll szándékukban ezt tenni, rátok kiabáltam, hogy induljatok el. Tudjátok, hogy maximalista vagyok, az Iron Team mindig a lehető legjobbra törekszik. Amikor úgy éreztem, hogy a versenyzőimmel sportszerűtlen módon jártak el, reagáltam. Megtettem, és meg fogom tenni bármikor, amikor így érzem. Talán a pillanat hevében nem a legmegfelelőbben reagáltam, de ismertek. Más profi sportágak vezetőedzőitől tanultam a szakmát, akik sohasem hátrálnak meg, és bárkivel szembeszállnak, ha megsértik a csapatukat. Igen, kiálltam és megpróbáltam megvédeni a sportolóimat, amikor úgy éreztem, hogy egy rossz döntés miatt kárba veszhet a felkészülésük, mert egy igazi edzőnek ezt kell tennie. Négy méter hátrányban voltunk a rajtnál. És amit Ti, lányok tettetek azután a néhány másodperc után, a világot jelenti számomra, mert tegnap mindnyájan megtanultátok, hogy sohase adjátok fel, ne foglalkozzatok semmilyen külső körülménnyel, csak harcoljatok, történjék bármi. Megtanulhattátok volna mindezt úgy is, hogy a negyedik, harmadik vagy második helyen végeztek, de a küzdeniakarásotokkal és az egész Aquatics-csapat buzdításával mindenkit megelőztetek, és megnyertétek a futamot. Büszke vagyok, hogy az edzőtök lehetek, és ígérem, megvédelek benneteket, akárhogy is lesz. Shane

Shane Tusup (@tusup11) által megosztott bejegyzés, 2017. Nov 27., 09:58 PST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik