Sport téli olimpia 2018

Megmenekült a magyar váltó, Liu Shaolin aranyérmes

Liu Shaolin Sándor aranyérmes lett 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán. Liu Shaolin tanítanivaló előzéseket mutatott be több futamban is, a döntőben pedig óriási csatában győzte le koreai, kanadai és kínai riválisát.

A legnagyobb izgalmakat a férfiváltó A döntője hozta még úgy is, hogy a magyar csapat nem volt érdekelt benne. Ahhoz, hogy a fiúk is kijussanak a lányok után a 2018-as téli olimpiára az kellett, hogy a kazahok ne legyenek dobogósok. Jól kezdett Kazahsztán, de aztán csak az ötödikek lettek.

Ez azt jelenti, hogy a kizárás és a sikertelen óvás ellenére a vb-bronzérmes magyar férfiváltó is ott lesz a téli olimpián.

Sokáig nem is néztem a döntőt, mert nem bíztam a fair versenyzésben, mivel mi sokkal veszélyesebbek vagyunk a riválisokra, mint a kazahok. Csak a futam végére mentem vissza a csarnokba. A vége után gratuláltam az ellenfeleknek, hogy mindenki sportszerűen versenyzett

– értékelt Bánhidi Ákos csapatmenedzser az MTI-nek.

A négy állomásból álló vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an jutottak olimpiai kvótához a jövő februári, phjongcshangi játékokra, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatta magát számonként, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerzett indulási jogot.

Az előzetes számítások szerint a férfiaknál 500 és 1500 méteren három, 1000 méteren két magyar indulhat Phjongcshangban, míg a nőknél minden távon két kvótát sikerült szerezni. A váltók pedig egyaránt nyolcadikként biztosították helyüket a játékokra. A nemzetközi szövetség valószínűleg december elején hozza nyilvánosságra a kvótások névsorát.

Az indulási jogokon túl a magyarok összesen hét érmet nyertek, s mind a négy állomáson volt dobogós helyezésük a Liu fivérek révén. Liu Shaolin ötször, öccse, Liu Shaoang kétszer állt dobogóra, előbbi két aranyat és három ezüstöt, míg utóbbi két bronzot gyűjtött.

Eredmények

férfi 1000 m:
1. Liu Shaolin Sándor 1:26.223 perc
2. Hvang Dae Hön (dél-koreai) 1:26.365
3. Samuel Girard (kanadai) 1:26.426
…27. Burján Csaba
…42. Liu Shaoang
A vk végeredménye: 1. Liu Shaolin 19 342 pont, …7. Liu Shaoang 9792, …40. Burján 82

férfi 5000 méteres váltó:
1. Koreai Köztársaság 6:47.365 perc
2. Hollandia 6:47.501
3. Egyesült Államok 6:47.894
…8. Magyarország
A vk végeredménye: 1. Kanada 26 400 pont, …8. Magyarország 9470

női 1000 m:
1. Csoj Min Dzsung (dél-koreai) 1:32.402
2. Kim Boutin (kanadai) 1:32.662
3. Yara van Kerkhof (hollandiai) 1:33.246
…15. Jászapáti Petra
…17. Kónya Zsófia
…35. Keszler Andrea
A vk végeredménye: 1. Boutin 26 000 pont, …24. Jászapáti 1812, …33. Keszler 386, …35. Kónya 282, …37. Bácskai Sára Luca 116

női 3000 méteres váltó:
1. Hollandia 4:12.037 perc
2. Oroszország 4:13.135
3. Koreai Köztársaság 4:18.487
…6. Magyarország
A vk végeredménye: 1. Koreai Köztársaság 28 000 pont, …8. Magyarország 10 650

Ajánlott videó

Olvasói sztorik