Sport

Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő

Ötvenéves korában elhunyt Naim Süleymanoglu háromszoros olimpiai bajnok török súlyemelő. A sportág legsikeresebbjei közé tartozó férfi, akit alig másfél méteres magassága miatt “Minidarunak” és “Zsebherkulesnek” is neveztek, szeptemberben májproblémák miatt orvosi kezelésre szorult, majd október elején májtranszplantáción esett át.

Süleymanoglu Bulgáriában, a helyi török kisebbség tagjaként született Szulejmanov néven, majd Salamanovként versenyzett bolgár színekben. 1986-ban Ausztráliából nem tért vissza hazájába, hanem Törökországba menekült, ahol állampolgárságot kapott, majd már török színekben érdemelt ki olimpiai aranyat 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban. Összetettben hétszer nyert világbajnokságot – két ízben bolgárként -, számos világcsúcsot állított fel a 60 és a 64 kilogrammos kategóriákban. Bekerült a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Hall of Fame-jébe (Hírességek Csarnoka), 2001-ben megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legmagasabb elismerését, az Olimpiai Érdemrendet.

Az AFP szombati híre szerint azonban a sikeres műtét ellenére pénteken egy isztambuli kórházban meghalt.

(Fotó: Ilhan Kuyucu / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik