Sport

Cseh Lászlónak problémái vannak

cseh lászló (Array)
cseh lászló (Array)
Ennek ellenére hajtja magát, hogy megfelelő formába kerüljön a koppenhágai Eb-re.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László tőle szokatlan módon aranyérem nélkül zárta a múlt heti rövidpályás úszó országos bajnokságot. Kérdés, mi történt?

Plagányi Zsolt, Cseh edzője szerint ugyan kihagyhatta volna az ob-t, mégsem tette.

Lacinak állandó gerincproblémája van, amit próbálunk menedzselni, a koppenhágai kontinensbajnokságra pedig igyekszünk a formáját megfelelő állapotba hozni

– árulta el hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Ergo azért nem volt ideális fizikai állapotban az ob-n, mert folyamatosan fáj a háta, így az intenzív edzések egy részét ki kellett hagynia a versenyt megelőzően.

Inkább a hátizmaim fájnak, mint kifejezetten a gerincem. Az évek nem múltak el nyomtalanul, úgy látszik

– válaszolta Cseh honlapunk kérdésére.

Ami megnyugtató, a probléma nem kezelhetetlen, az Eb-ig hátralévő időszakban előbb két hétig intenzív edzéseik szerepelnek a programban, majd jön a formaidőzítés, de a kemény edzésekkel párhuzamosan folyik a rehabilitációs munka is, különös tekintettel a gyógytornász szakember irányításával végzett feladatokra.

A rövidpályás Európa-bajnokságot december 13. és 17. között Koppenhágában rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik