Sport

Mányoki Attila épp a Gibraltári-szoros kellős közepén úszkál

Mányoki Attila (mányoki attila, )
Mányoki Attila (mányoki attila, )

Mányoki Attila a 2017-es esztendőre két nagy úszást tervezett az Ocean’s Seven sorozatból. Az új-zélandi Cook-szorost fél éve átúszta már, így idei utolsó erőpróbára a Gibraltári-szoros Európa és Afrika közötti cirka 15 kilométeres szakasza maradt. Ez ugyan az eddigi legrövidebb távolságú kihívása, de a szoros iszonyatos hajóforgalma, és az időjárás miatt mondhatni ez sem semmi.

Hosszútávúszónk a cél elérése érdekében csütörtök reggel 7.45-kor megjelent a Tarifa város kikötőjében, majd onnét kihajózott a starthelyre. Reggel 8:30 körül vízbe ugrott és jelenleg valahol a 300 méteres vízmélységű szoros kellős közepén tempózik a marokkói Punta Cires felé.

Tegnap késő este kaptam az üzenetet, hogy álljak készen egy lehetséges csütörtök reggeli indulásra! Zach Margolis társaságában fogom úszni a szorost. Mivel napkeltétől napnyugtáig lehet úszni, mi nem sokkal a napkelte után indulunk is, mivel számunkra csak egy rövid ablak néz ki kedvezőbben. Azt követően a szél jelentősen felerősödik és küzdelmes úszás vár ránk. Két hajó lesz velünk. Az első lesz a Columba, amely a navigációt fogja végezni nekünk és ők folyamatosan 40-50 méteres távolságban lesznek tőlünk

– számolt be Mányoki a részletekről még szerda este facebook oldalán. Kitartást!

Mányoki cikkünk írása közben valahol épp a kis piros négyzetben tartózkodott.

Aki szeretné, az úszást ezen a linken tudja követni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik