Sport

Remek idényt zárt Rasovszky Kristóf

Rasovszky Kristóf negyedikként zárta a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, miután nyolcadik helyen ért célba a hongkongi záróviadalon. A 20 éves versenyző gyakorlatilag végig vezetett, ám a hajrában többen is megelőzték. Végül nyolcadikként ért célba a magyar úszó, aki első felnőttszezonjában három vk-futamon is győzött, összetettbeli negyedik helyéért pedig 12 ezer dollár (3,1 millió forint) a jutalma.

Szerintem ez egy remek eredmény, hiszen csak olyanok végeztek előttem, akik mind a hét állomáson elindultak, míg én kettőn nem voltam ott

– összegzett a tavaly junior-világbajnokságot és junior Európa-bajnokságot is nyerő Rasovszky, aki az idei vk-ban egyedül tudott a férfiak között háromszor is diadalmaskodni, a másik négy versenyen négy különböző győztest avattak.

Hongkongban a női versenyben Olasz Anna a 12. helyen végzett, míg összetettben nyolcadik lett. A MÚSZ-összegzés szerint jövőre újra lesz hazai verseny is: az idei magyarországi vizes vb előkészületei miatt ezúttal kimaradt a balatonfüredi állomás, ám a MÚSZ már megállapodott a nemzetközi szövetséggel (FINA), hogy jövőre a világkupa újra visszatér a Balatonra.

Eredmények – 10 km-es nyíltvízi világkupa-sorozat, 7.  (befejező) állomás, Hongkong

férfiak:
1. Rob Muffels (német) 1:53:10.4 ó
2. Ferry Weertman (holland) 1:53:11.1
3. Allan do Carmo (brazil) 1:53:11.2
…8. Rasovszky Kristóf 1:53:22.2
nők:
1. Arianna Bridi (olasz) 2:02:16.6
2. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:02:12.7
3. Finnia Wunram (német) 2:02:14
…12. Olasz Anna 2:02:20.5

Az összetett verseny végeredménye:
férfiak:
1. Simone Ruffini (olasz) 85
2. Do Carmo 78
3. Federico Vanelli (olasz) 78
4. Rasovszky Kristóf 68
nők:
1. Bridi 124
2. Cunha 102
3. Rachele Bruni (olasz) 86
…8. Olasz Anna 32

Ajánlott videó

Olvasói sztorik