Sport

EHF Kupa: tarolt a Csurgó a selejtezőben

A Csurgói KK hazai pályán 33-24-re legyőzte szombaton a horvát RK Dubrava csapatát a férfi kézilabda EHF Kupa-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

Sótonyi László vezetőedzőnek már a 13. percben időt kellett kérnie, mert támadásban statikusak voltak a hazaiak, védekezésben pedig nem játszottak kellően agresszívan, 5-7-re ellépett a Dubrava. Balogh Tibor remek védéseivel meccsben tartotta a Csurgót, majd a vezetést is átvette a hazai csapat, félidőben 15-14-re már a magyarok vezettek.

Fordulás után jól kezdtek a hazaiak, hatgólos előnyre tettek szert és bár időt is kértek a vendégek, a Dubravának hét percnél is több idő kellett, hogy első gólját megszerezze a második játékrészben. Egy emberhátrányt is kivédekeztek a somogyiak, ekkor már tíz találat volt a különbség (28-18), a vendégek pedig csak egy gólt tudtak ledolgozni a hátrányukból a meccs végéig.

Ez volt a csurgóiak 11. nemzetközi kupamérkőzése, egyben a 11. győzelme pályaválasztóként. A visszavágót egy hét múlva rendezik. A CYEB Budakalász és a Grundfos Tatabánya az utolsó, harmadik fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe.

Végeredmény – férfi EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:

Csurgói KK-RK Dubrava (horvát) 33-24 (15-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik