Sport

A magyar válogatottnál megbukott edzőt imádják a klubjánál

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 10. 04. 09:56

Korábban a témában:

A héten sajtótájékoztatón jelentette be a 2016-os Bajnokok Ligája-győztes Kielce kézilabdacsapata, hogy hat évvel meghosszabbították Talant Dujshebaev vezetőedző szerződését. A kirgiz-spanyol tréner már 2014 óta irányítja az együttest, a már említett BL-győzelem mellett két bajnoki címhez és két Lengyel Kupa-sikerhez segítette a klubot.

A 49 éves Dujshebaev szövetségi kapitányként már nem annyira sikeres. Korábban irányította a magyar válogatottat is, az Európa-bajnoki 12. hely után azonban megköszönték neki a munkát. Utána a lengyel válogatott kapitánya volt, kijuttatta a csapatot az olimpiára, ahol negyedikek voltak, deaztán az Európa-bajnoki selejtezősorozatban elég rosszul szerepeltek, Dujshebaev felajánlotta a lemondását, amit aztán el is fogadtak.

Piotr Przybecki vette át a helyét, vele a 2020-as tokiói olimpián való részvétel a lengyelek célja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.