Először csak az vált gyanússá, hogy a tűzijátékok előtti, állandónak nevezhető, izgulós hangvételű meteorológia jelentéseket nem hallom. Aztán amikor rákérdeztem a fiamnál, hogy mit csinál jövő hét kedden, és ő azt válaszolta, hogy iskolába megy, végképp gyanút fogtam.
Elsőre nem hittem el, és még most is bizonytalan vagyok. Jártamban-keltemben minden utamba akadó naptárban megnézem. Egyre valószínűbb, hogy így van. Megesik ez a csúfság idén is. Ha csak nem a piros nyomdaipari színezőanyag vált hiánycikké. Bár ez kevésbé valószínű, mert augusztus 20-ra jutott. Meg október 6-ra is.
Pedig szeptember 26. a nagy LÉTSZÁMNÖVELÉS (ejtsd: létszámnővelllés) NAPJA, legfőbb nemzeti örömeink forrásának – a többségi, vagy egyhangú végrehajtó bizottsági határozatok – emléknapja.
Labdarúgás
2008-ban ezen a napon adta át a múltnak a mindannyiunk számára hátborzongató emlékeket ébresztő 16 csapatos Európa-bajnokság jövőjét az Európai Labdarúgó-szövetség. Ennek jelentőségét akkor még nem lehetett sejteni, hiszen korábban már eltemette ugyanez a társaság az ugyancsak vérfagyasztó emlékezetű 12 és 8 résztvevős kontinensviadalok kilátásait is.
Halottról vagy jót vagy semmit, de jóval hamarabb is beléjük csaphatott volna a ménkű. Mindig kívül volt tágasabb, akármennyire is belül szerettük volna magunkat tudni. Ez a döntés azonban más lett. Izabella királynő is biztosan sokszor elment vacsorázni a katonáival valami hatalmassághoz magára hagyva a Budai várat, mégis csak egyszer foglalták el a törökök csellel, miközben ő eszegetett.
Valahogy hasonlóan foglaltuk most vissza helyünket az európai futball Parnasszusán álló Panteonjának trónján.
Mindannyiunk fülében ott visszhangoznak még a soha véget nem érő éjszaka örömittas diadalénekének hangfoszlányai, és hangfoszfiúi. Karácsonyi csengettyűk dalánál kedvesebbek, még ha ma már jelentéstartalmukba a gúny hamiskás kacaja is vegyül. Együtt perdült az ország futballszerető közössége, hogy a piruett után szédültében kezdő balett-táncos módjára csak úgy nyekkenjen.
Kosárlabda
A LÉTSZÁMNÖVELÉS NAPJÁN akár a kosarasok majd fél évszázad után elért első kontinenstornán aratott győzelmének emlékére is gyertya gyúlhatna, még ha, itt többet is kellett várni a méretduzzasztás után, hogy ott legyünk. 48 év elteltével jött össze az újabb győzelem, ami kesernyés örömre okot adhat, de elégedettségre nem.
Az ember arról is álmodozik, hogy a még oly lelkes szurkolók üdvrivalgása és örömittas nyilatkozatok közben a háttérben akadnak mértéktartó emberek, akik tudják, hogy a 16 közé jutásban talán a legnagyobb szerepe Románia szomszédságának volt. A román szövetség házigazdai jogával élve ugyanis -marketing és gazdasági okokból – a mieinket választotta ellenfélül, ezzel egyszersmind az Eb leggyengébb együttesét mellénk társul rendelve. A román üzleti számítás bejött, és nekünk sportszakmailag is segített.
A csehek szép skalp, ahogy a Storck csapat esetében az osztrákoké volt. Jó lenne legalább itt két lábbal a földön maradni, nehogy jöjjön a pofára esés. Mert akkor könnyen lehet, hogy megint csak egy Szent Végrehajtó Bizottsági Határozat segíthet.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
