Sport téli olimpia 2018

Már megint kivel tolnak ki? Velünk, szurkolókkal

Ez a lehetőség már elúszott, ki lehet húzni a listáról

– ezt mondta René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke egy Reutersnek adott interjúban, ami sajnos pontosan azt jelenti, amit gondolunk:

a 2018-as téli olimpia idejére nem áll le az NHL, azaz nem lesznek ott a világ legjobb hokisai a jégkorongtornán.

Maga a bejelentés nem érhet senkit meglepetésként, hónapok óta beszélik már ezt. Most csak annyi történt, hogy az eddig meglévő minimális esély is elszállt.

Az NHL-játékosok 1998-ban, Naganóban tértek vissza az olimpiára, a tengerentúli liga leállt a játékok idejére, így a válogatottak a legjobb csapataikkal állhattak ki. Mivel a jégkorongban minden évben rendeznek világbajnokságot, de az NHL rájátszásával egy időben, így az olimpiai hokitorna válogatott szinten a csúcsok csúcsa a sportágban. Négy évet kell rá várni, de megéri, az ember pont ki van már éhezve egy ilyen eseményre.

Az NHL vezetőiben azonban végig ott motoszkált a gondolat ez idő alatt, hogy vajon mennyire éri meg a ligának az olimpiai részvétel?

  • Pénzt nem kapnak a játékosok után és ezúttal nem is kínáltak nekik olyan szerződést (ami az utazást és a biztosítást fedezi), mint például 2014-ben, pedig az NHL már akkor sem akarta elengedni a játékosokat.
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem járult hozzá, hogy videós tartalmat közzétehessen az nhl.com (például a legnagyobb gólokról), így pedig nehéz népszerűsíteni a játékokat és a játékosokat.
  • A bajnokságnak is szünetelnie kell, ráadásul pont februárban, amikor már nincs amerikai foci és még nincs baseball, márpedig ez a legjövedelmezőbb időszak a ligának.
  • Végig ott van a kockázat, hogy a bajnokság húzóemberei elmennek ingyen játszani az olimpiára, aztán lehet, hogy ott megsérülnek. 2014-ben, Szocsiban például két nagyágyú, John Tavares és Henrik Zetterberg sérült meg, ki is hagyták a szezon hátralévő részét, Zetterberg a rájátszásban ugyan még játszott, de nem volt a topon.

Világos, jól érthető indokok, a liga pedig úgy döntött, hogy ezeket megpróbálja leegyeztetni a NOB-bal, az IIHF-fel és az NHLPA-val, azaz a játékos-szakszervezettel. Amikor ezek az egyeztetések lementek, akkor állt elő a közutálatnak örvendő ligakomisszár, Gary Bettman, hogy senkinek nem volt megfelelő javaslata a megoldásra.

Végeztek egy felmérést is, a kanadaiak 53, az amerikaiak 73 százaléka nem támogatja, hogy szüneteljen az NHL. Nem érdekli őket annyira az olimpia.

2002 és 2010 voltak azok téli olimpiák, amelyek sikeresek voltak az NHL-nek. Az előbbi Salt Lake Cityben, a másik pedig Vancouverben, azaz “hazai” pályán ráadásul mindkétszer kanadai-amerikai döntő volt.

A többi az inkább nyűg volt, és mivel közben újra életre kelt a World Hockey League, valamint az NHL már Ázsiáig jár el előszezon meccsekre, így a liga vezetői mossák kezeiket, ők úgy érzik, mindent megtesznek a sportág nemzetközi népszerűsítéséért, jelen körülmények között nekik nincs szükségük a téli olimpiára (sőt, ha őszinték akarunk lenni, sosem nekik volt), úgyhogy nem utaznak el Phjongcshangba. Még úgy sem, hogy amúgy több klasszis fejezte ki nemtetszését Carey Price-on át Henrik Lundqvistig, Alekszandr Ovecskin pedig kijelentette: ő bizony a döntés ellenére is elmegy az olimpiára.

A kaput azért nyitva hagyták az NHL-vezetők, a 2022-es pekingi részvételt nem zárták ki. De ezek után már semmiben sem lehetünk biztosak, volt, hogy a liga a saját játékosaival nem tudott megegyezni. Miért menne ez könnyebben más szervezetekkel?

Így az a szomorú helyzet, hogy bár négy évet vártunk az olimpiai hokitornára, azon végül nem lesznek ott a sportág legjobbjai. Ezt a cicaharcot pedig a játékosok mellett mi, szurkolók szívjuk meg leginkább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik