Sport

Megszorongatta Szerbiát a kosárválogatott

Tíz ponton belül maradt a világ egyik legjobb csapata, a legutóbb vb-ezüstérmes Szerbia ellen a magyar kosárválogatott az Eb nyolcaddöntőjében. A mezőny legeredményesebbje magyar játékos volt.

A világ egyik legjobb csapatával, a legutóbbi világbajnoki és olimpiai ezüstérmes Szerbiával találkozott a válogatott az Eb nyolcaddöntőjében. Sztojan Ivkovics csapata a lehető legtöbbet hozta ki a meccsből:

tíz ponton belül maradt, a mezőny legeredményesebbje pedig a 22 pontos Perl Zoltán lett.

Pedig ijesztően indult a meccs, Allen Rosco triplája után a szerbek egy 14-0-s rohammal elhúztak (16-3). Ekkor azonban rendeződött a magyar csapat, Keller Ákos és Perl Zoltán pontjaival, feljavult támadójátékkal 24-16-ig felzárkózott.

A második negyed még jobban sikerült: egy-egy rövidebb kihagyást kivéve a magyar válogatott végig tapadt ellenfelére, olyannyira, hogy meg is nyerte a szakaszt, miközben Alekszandar Djordjevics szerb kapitány kétszer is időt kért.

Hanga Ádám alárendelte magát a csapatérdeknek, de neki és a csapatnak csodát kellett volna tennie a győzelemhez.

A csodához a meccs minden pillanatában partiban kellett volna lenni a szerbekkel, ugyanis az ellenfél lényegében két nagyobb rohammal volt jobb a magyaroknál.

A második ilyen roham a harmadik szakasz elején érkezett, amikor majdnem húszpontosra hízott a különbség. Ám a magyar csapatot dicséri, hogy ettől sem omlott össze, sőt, a zárónegyedben felszabadult örömjátékkal rukkolt elő.

Hihetetlen, 9-0-s magyar rohammal indult a záró szakasz, Perl Zoltán remekelt, sapkázott, faultot harcolt ki, dobott triplát, kettest és büntetőket is. Végül 22 ponttal zárt a 22 éves védő, ezzel a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Egy olyan mezőnyben, ahol az Euroliga-győztes Bogdan Bogdanovic és az NBA-s Detroitból érkező Boban Marjanovic is termelte a pontokat.

A végeredmény, a tíz alatti különbség több mint vállalható, a magyar válogatott két negyedet is megnyert, és egyértelműen nem hagyta leülni a szerbeket.

Kosárlabda-Eb, nyolcaddöntő:

Magyarország-Szerbia 78-86 (16-24, 25-24, 12-21, 25-17)
Isztambul, 1190 néző. V: Lezcano (argentin), Pourszanidisz (görög), Yilmaz (török)
Magyarország:
Wittmann 2, VOJVODA 11/9, Hanga 1, Allen 3/3, Keller Á. 8. Csere: PERL 22/6, Karahodzsics 6, Eilingsfeld 4, FERENCZ 15/12, Ruják 6/6, Tóth N.
Szerbia:
Jovics 9, BOGDANOVICS 17/9, Lucsics 11/3, KUZMICS 17, MARJANOVICS 14. Csere: Bircsevics, Micsics, MACVAN 14/6, Miloszavljevics 4/3, Gudurics, Lazics.

Szerbia Olaszországgal találkozik majd a negyeddöntőben.

4. negyed

Ferencz majd Vojvoda harmadik hármasával indul az utolsó negyed, tízre felzárkózik a magyar csapat, sőt Ferencz újra betalált, azonnal időt kértek a szerbek. Hihetetlen: 9-0-s magyar rohammal indult a negyed. Nincs félelem a játékosokban, Vojvoda tízről próbálkozik triplával, lejön a gyűrűről, érkezik a szerb válasz (62-71).

Marjanovics büntetőkből viszi ismét tíz pont fölé a különbséget, majd Bogdanovics szór egy hármast. Perl pedig tovább hasít minálunk, már 19 pontnál jár, a legeredményesebb a csapatból (65-78). Perl elképesztő, még sapkáz is, átszalad a pályán, büntetőket harcol ki, és mindkettőt bedobja – 21 pontos, a mezőny legeredményesebb tagja!

Lucsics parádés zsákolásával 80-69 oda, bárhogy is, a magyar válogatottat csak dicséret illeti, valódi harcra késztette Szerbiát, és ha valódi győzelmi esélyeket nem is táplálhatott, kihozta magából a maximumot. Ruják is hozzátette a magáét egy hármassal, Lucsics válaszolt, 82-72.

Félelmetes: Ruják újabb triplát hint, hét pontra van a válogatott az olimpiai ezüstérmestől másfél perccel a dudaszó előtt. Zúg a csarnokban a Szép volt fiúk!, és ez össze is foglalja a helyzetet. A végeredmény 86-78, szépen búcsúzott a magyar válogatott.

3. negyed

Bogdanovics triplájára Keller felel a szakasz elején. Perl ügyesen tör be a palánk alá, de a szerbek újabb hármasokkal rukkolnak elő. Hangát nem hagyják élni, de ő alárendeli magát a csapatérdeknek, nem a pontokra tör, irányít. Szerbia azonban elhúz, Ivkovics időt kér. Folytatódnak a szerb rohamok, 62-45 oda, ezek kulcsfontosságú percek.

Hangát gáncsolják, büntetőből megvan az első pontja, aztán támadóhibát vét. Pontatlan dobásokkal jelentkezünk, egészen Ferencz tiplájáig (49-64). Perl sikeres büntetői után szerb támadófault, talán vége a hullámvölgynek. Valóban, Perl – a magyarok egyik legjobbja – szép tempó után dob kettest. A végére szerb kosarak jutnak. A zárónegyed előtt 16 pontos hátrányban a magyar válogatott.

2. negyed

Keller-percek az első percekben. Külön készültek rá a szerbek, most mégis jut neki hely, egyből időt is kér Szerbia (27-20 oda). Hanga remeklése után Perl dob triplát, aztán mintha kisebb hullámvölgy következne, csak állandó faultok árán tudjuk féken tartani a szerb rohamozást. Azért Keller és Karahodzsics is bemutat egy-egy szép blokkot.

Némi gólcsend után Vojvoda hármasával 33-26. Lucsics odacsap Ferenczinek, aki mindhárom büntetőjét bedobja, tapad a magyar csapat. Egyre többször jut el a magyar válogatott a szerb palánk alá, Alekszandar Djordjevics másodszor is időt kér ebben a negyedben.

Bogdanovics büntetőivel és Macsvan triplájával és büntetőivel elhúz kicsit Szerbia, a szakasz végét nagyon komolyan veszik, de egy fantasztikus játék után Perl dob hárompontost (36-42). Hanga sapkázása után gólpasszt ad, makacsul tartja magát a csapat, mégis időt kér Ivkovics Jovics, majd Macsvan pontjai után (38-46). Még egy parádés Vojvoda-tripla a végére, a második negyedet nyeri a csapat, a félidőben meccsben van.

1. negyed

Kuzmics-ponttal indul a meccs, utalta a palánk alatti területet, aztán viszont Allen bevág egy triplát, vezetünk, ám Lucsics gyorsan válaszol. Hanga kiszorítva próbál meg hármast dobni, mint egykor Reggie Miller, aztán odaüt a saját palánkja alatt, a bírók megadják pontot, Sztojan Ivkovics időt kér (3-9).

Becsorog a büntető, aztán Kuzmics zsákol, 12-3 oda, a kezdésnél nagyon elhúztak a Szerbek. Kísérti a csapatot az Eb-átok, vagyis továbbra is pontatlanok a dobások, a szerbek pedig Marjanovics, majd Bogdanovic szólójával még jobban elhúznak. Egy 0-14-es széria után találunk be ismét, Keller zsákol (5-16). Szép labdaszerzés után Ferencz Csaba tripláz, 8-16, majd Perl megy el ziccerig, 10-16.

Perl remekel tovább, a lelátóról felharsan a Ria, Ria Hungária!, és közben a szerbek hármas kísérletei sem sülnek annyira. Felváltva hullanak a pontok, Eilingsfeld zsákolása Perl pattintott passza után nagyon látványos, lehet ebből egy szoros negyed, pláne Vojvoda pincérdobása után (16-20). Kuzmics kosara keretezi be a negyedet, 24-16 oda. Az első negyedben a szerbek a duplákat 80%-kal dobták, a magyarok 50-nel. A triplák aránya itt 2/7, a szokásos Eb-forma.

Előzmények

A világ egyik legjobb csapatával, a legutóbb vb-ezüstérmes Szerbiával találkozik a magyar válogatott az Eb-n. Hanga Ádámék a csoportkörben 48 év után nyertek Eb-meccset, amikor legyőzték a cseheket, majd elbántak Romániával is, így továbbjutottak az egyenes kieséses szakaszba.

A szerb válogatott nem most éli a fénykorát, de feljövőben van, egy hetedik és egy nyolcadik hely után legutóbb, két éve negyedik lett. Bár több kulcsjátékos lemondta a szereplést, a keret még így is erős, Bogdan Bogdanovic például Euroligát nyert idén a Fenerbahcéval, míg Boban Marjanovic az NBA-s Detroitból érkezik.

A magyar válogatottnak egyértelműen a dobások pontosságán kellene dolgoznia, ebben Hanga Ádám mellett Vojvoda Dávidra hárulhat a kulcsszerep.

A magyar válogatott a kellő önbizalommal várja a találkozót. Sztojan Ivkovics a továbbjutás kiharcolása után azt mondta, a negyeddöntőbe vágynak. A kapitány szerint, ha nem tűzöl ki magad elé nagy célokat, akkor elveszel.

A két csapat útja a nyolcaddöntőbe

Magyarország:
Magyarország-Horvátország 58-67
Magyarország-Montenegró 48-72
Magyarország-Csehország 85-73
Magyarország-Románia 80-71
Magyarország-Spanyolország 64-87

Szerbia:
Szerbia-Lettország 92-82
Szerbia-Oroszország 75-72
Szerbia-Törökország 80-74
Szerbia-Nagy-Britannia 82-68
Szerbia-Belgium 74-54

Dőlttel szedve a győzelmek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik