Sport

Felgyorsult a Veszprém

Mikler Roland, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának kapusa úgy látja, az új edző és az új módszer meghozhatja azt a pici pluszt, ami eddig hiányzott.

Mikler Roland az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön arról beszélt, hogy az új vezetőedző, a svéd Lubomir Vranjes érkezésével a korábbitól eltérő stílusú kézilabdát játszik majd a csapat.

Rengeteget futunk, nagyon gyors lett a játékunk. Arra összpontosítunk, hogy minél több gólt lőjünk

– mondta, hozzátéve, hogy a visszarohanást még gyakorolni kel, a védelemnek és a kapusoknak e tekintetben is össze kell szokniuk. A saját feladatát illetően megemlítette, sokkal többet kell majd indítania, mert az a cél, hogy minél könnyebb és gyorsabb gólokat szerezzenek.

A Veszprém és a magyar válogatott első számú kapusa a felkészülésről elmondta, az első időszakban rengeteget futottak, erősítettek, “elég sokáig” nem vették elő a labdát, a finisbe érkezve viszont rengeteg labdás edzésük van, ugyanakkor továbbra is sokat futnak.

Az új edző a németes lendületet hozta be a csapatba, de úgy látom, hogy mindenki élvezi és megy előre. Amint elkezdődik az edzés, onnantól kezdve ő a vezetőedző és nincs más, csak amit ő mond, nagyon határozottan, nagyon komoly elképzelésekkel. Nincs jópofáskodás. Nyilván jó hangulatban telnek az edzések, tehát ez nem arról szól, hogy katonás rend van és nem lehet mosolyogni sem. Viszont amint lefújja az edzést, illetve előtte is akár még egy birkózás is belefér bárkivel, aki a földön nyújt éppen. Rutint és tudástöbbletet hozott, és meglehet az a pici, ami kellett, az most meglesz

– fogalmazott, utalva a Bajnokok Ligája elmúlt idényeire, melyekben a Veszprém rendszeresen bejutott a Final Fourba, de BL-t nyerni nem tudott.

Mint mondta, a hazai bajnokság és a kupa megnyerése mellett ezúttal is a BL négyes döntőjébe jutás a cél, de megjegyezte, hogy ez egyre nehezebb, mivel minden csapat erősít.

Ha már ott vagyunk, akkor merjünk nagyot álmodni. Ezt eddig is megtettünk, de most már azt gondolom, hogy mindenki be szeretné teljesíteni a nagy álmát

– hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik