Sport

“A győzelem olyan, mint a drog és én függő vagyok”

A Veszprém 166 centiméterre nőtt edzője, Ljubomir Vranjes nagy dolgokról álmodik.

Ljubomir Vranjesről a kutya nem mondaná meg ismeretlenül, hogy kézilabdázó volt, nem is akármilyen. 166 cm-re nőtt csupán (nyitóképen a kicsi fekete – forrás: handballveszprem.hu), ami a sportágban törpének számít, mi több, nem szélsőként, hanem irányító poszton lett világ-, és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes a svéd válogatottal.

Ha az ember mindezt megtudja, belátja, Vranjes nyilván nem ismeri a lehetetlent, hiszen iskolapéldája annak, hogy sok munkával, kitartással, akarattal bármit el lehet érni.  2017 januárjában jelentették be, hogy júliustól ő veszi át a Telekom Veszprém és a magyar férfi válogatott irányítását.

Vranjes szerdán a vehirsport.hu-nak adott terjedelmes interjút, amelyből elég sok minden kiderült személyiségéről, szakmai elképzeléseiről.

  • A Magyarországra szerződés hátteréről: döntést a feleségemmel közösen hoztuk meg. Otthon ő a főnök. Olyan helyet kellett találnunk, ami ideális a gyerekek tanulmányai szempontjából. Budapest pedig egy igazi világváros, remek iskolákkal és számos lehetőséggel az élet minden területén. Veszprémig csak egy bő órát kell utaznom, ahol a világ egyik legerősebb játékoskeretét irányíthatom.
  • A magyar konyháról: Mindenki csak a gulyáslevest és a paprikát említi, ha a magyar konyháról van szó, pedig elképesztő, hogy mennyivel színesebb ennél a gasztronómia.
  • A felkészülésről: A gárda még sosem edzett ilyen keményen korábban (Ezt Mikler Roland is megerősítette). Ez egy komoly változtatás a korábbi évekhez képest. Látszik, hogy fáradtak a fiúk, de én egy olyan csapatot építek, amelynek májusban és júniusban kell igazán robognia, nem pedig októberben.
  • A csapatépítés nehézségeiről: Tudom, mit csinálok. Nem félek attól, hogy kikapunk. Természetesen nyomást helyezek ezzel a fiatalokra, de tudom, hogy ettől fognak fejlődni emberként és kézilabdázóként egyaránt. Időbe telik míg megtaláljuk az egyensúlyt a gárda rutinos és fiatal játékosai között. A győzelem elérése mellett mindenkinek fejlődnie kell, a szurkolóknak pedig támogatniuk kell a fiatalokat ebben a folyamatban.
  • Palmarsson hiányáról: Mindenki azt mondja, hogy Palmarsson nélkül csak a hetedik, nyolcadik helyen állunk a Bajnokok Ligája rangsorában. Én hiszek benne, hogyha összefogunk, akkor a sztár, Palmarsson nélkül is képesek lehetünk valami nagyot alkotni – mondta olyan szuggesztióval, hogy hallgatóságában meg sem fordul, másként is alakulhatnak a dolgok.
  • A BL-csoportkörről: Nem mehetsz biztosra a Breszttel vagy a Celjével szemben sem. Egy könnyű ellenfél sincs a nyolcasunkban, mindenki ellen a legjobb játékunkra lesz szükségünk
  • A győzelem ízéről: Ha egyszer megérzed a győzelem ízét, nem tudsz leállni vele. Emlékszem, amikor először lettem svéd bajnok, azonnal duplázni akartam. Aztán így volt ez a világbajnokságon és az Eb-ken is. Ha egyszer elhódítottad a BL-serleget, mindent megteszel, hogy még egyszer a tiéd lehessen a trófea. A győzelem olyan, mint a drog és én függő vagyok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik