Sport

US Open: Babos Tímea búcsúzott vegyespárosban

Babos Tímea és a brazil Bruno Soares vegyespárosa kiesett a negyeddöntőben a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon. A negyedik helyen kiemelt páros döntő rövidítésben maradt alul a CoCo Vandweghe, Horia Tecau amerikai-román kettőssel szemben.

Babos egyesben a második fordulóban búcsúzott, viszont a női párosok versenyében a cseh Andrea Hlaváckovával ötödik kiemeltként szintén negyeddöntős.

Az egyéni verseny is folytatódott. A nőknél Venus Williams és Sloane Stephens is nyert a legjobb nyolc között, így biztosan lesz egy amerikai döntős az év utolsó Grand Slam-tornáján.

A korábbi világelső Williams remeklése nem meglepetés, hiszen idén finálét játszott az Australian Openen és Wimbledonban is, ugyanakkor a 24 éves Stephens re senki nem számított, miután korábban csak egyszer jutott négy közé Grand Slam-tornán. A US Openen pedig 2004 óta az első amerikai nő a Williams nővéreken kívül, aki elődöntőt játszhat. A 37 esztendős Williams, aki 2000-ben és 2001-ben már győzött New Yorkban, Wimbledon kétszeres cseh bajnokát, Petra Kvitovát búcsúztatta három szoros játszmában úgy, hogy a harmadik, meccset eldöntő szett rövidítéssel ért véget. Stephens a 16. helyen kiemelt lett Anastasija Sevastovát szinte teljesen megegyező forgatókönyv szerint múlta felül.

A férfiaknál a spanyol Pablo Carreno és a dél-afrikai Kevin Anderson jutott négy közé. A két teniszező életük első Grand Slam-elődöntőjükre készülnek.

US Open, keddi játéknap, eredmények:

Vegyespáros, negyeddöntő:
CoCo Vandweghe, Horia Tecau (amerikai, román)-Babos Tímea, Bruno Soares (magyar, brazil, 4.) 4:6, 6:1, 10-8

Egyéni verseny, negyeddöntő:
nők:

V. Williams (amerikai, 9.)-Kvitova (cseh, 13.) 6:3, 3:6, 7:6 (7-2)
Stephens (amerikai)-Sevastova (lett, 16.) 6:3, 3:6, 7:6 (7-4)

férfiak:
Carreno (spanyol, 12.)-Schwartzman (argentin, 29.) 6:4, 6:4, 6:2
Anderson (dél-afrikai, 28.)-Querrey (amerikai, 17.) 7:6 (7-5), 6:7 (9-11), 6:3, 7:6 (9-7)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik