Sport

Vezető nélkül maradt a magyar úszósport

A Magyar Úszó Szövetség közgyűlése megvonta a bizalmat Bienerth Gusztáv elnöktől. A gazdasági szakember megvárta, hogy kivégezzék.

Ne kerüljük a forró kását, ez a közgyűlés rólam szól, hiszen miattam mondott le az elnökség egy része

– vágott a dolgok közepébe megnyitó beszédében Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség péntek délelőtti rendkívüli közgyűlésén.

Az elnök kiemelte azokat a változásokat, amelyeket ő és munkatársai az elmúlt nyolc hónap pozitívumainak gondolt, majd eztán feltárta az általa megrendelt Deloitte könyvvizsgálói jelentés főbb megállapításait.

Ne mismásoljunk, ez a vérprofi független cég azt mondja, gazdálkodás terén kuplerájra emlékeztetett a szövetség, a felügyelő és ellenörző testület alkalmatlan a feladatára. Mindezek ellenére az előzetes napirendi pontoktól eltérve én magam, első napirendi pontként kezdeményezem a bizalmi szavazást magam ellen

– fogalmazott Bienerth, majd hozzátette, bizalom nélkül nem lehet dolgozni. Ha azonban a közgyűléstől újra bizalmat kap, örömmel folytatja a munkát.

Az első vitahelyzet eztán rögvest kialakult, mivel az alapszabályra hivatkozva az elnök kijelentette, saját kezében szeretné tartani a közgyűlés levezetését.

A magyar úszósport egyik legnagyobb ikonja, a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás azonnal jelentkezett, nyomatékosan jelezte, demokráciában a közgyűlés hivatott a levezető elnök megválasztására.

Bienerth ennek ellenállt, mire az egész tagság morgolódással és bekiabálásokkal jelezte nemtetszését. Bienerth kötötte az ebet a karóhoz, amiből további vita keletkezett.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A tagság ragaszkodott ahhoz, hogy bocsássák szavazásra a levezető elnök személyét.

Értem az izgalmat, a várakozást, ami önöket feszíti, és nyugodjanak meg, az első napirendi pont az én bizalmi szavazásom lesz. Amennyiben megvonják tőlem, azonnal átadom a levezető elnöki posztot

– mondta Bienerth, amire a tagság egyöntetűen felállt és tüntetőleg hátat fordított az elnöknek.

Hátúszók

Az úszók egységbe tömörültek (fotó: 24.hu)

Erre megtört már Bienerth Gusztáv is, és szavazásra adta a kérdést: Dr. Sándor Elek vagy ő vezesse le a közgyűlést? Természetesen nem nyert.

Innen kezdve Dr. Sándor irányításával zökkenőmentesen zajlott a közgyűlés, amely előbb megválasztotta az összes szükséges szereplőt – szavazatszámláló bizottság, stb. -, majd első napirendi pontként a tagság 141 igen, tíz tartózkodás és kettő ellenszavazattlal megvonta a bizalmat Bienerth Gusztávtól.

A gazdasági szakember a procedúra alatt bár ha felkérték, hozzászólt, de összességében kókadtan, szinte végig csendben ülte végig a közgyűlést. Becsülendő módon a végsőkig  kitartott, majd férfiként nézett szembe a halállal; megvárta, hogy kivégezzék. Más kérdés, ettől még nem lett belőle hősi halott. Az úszók szemében semmiképp.

A Magyar Úszó Szövetség demokratikus szervezet. A tagság így döntött. A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, s bár nem értek egyet vele, természetesen el kell fogadnom a döntést. Azonban nincs okom szégyenkezésre. Büszke vagyok az elmúlt hét hónap teljesítményére

– fogalmazott röviden immár a folyosón a posztjáról távozó elnök.

A közgyűlés eztán egyhangú szavazásokkal úgy döntött, hogy új elnököt, elnökségi tagokat, vezető tisztségviselőket szeptember 24-én, egy újabb közgyűlés keretein belül választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik