Sport

Nehéz sorsolás a magyaroknak a pesti vébén

Nehéz ellenfelekkel kezd az egyéni küzdelmekben érdekelt 18 hazai versenyző a hétfőn rajtoló budapesti cselgáncs-világbajnokságon.

A vasárnapi sorsolás előtt Marius L. Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke közölte, hogy este a budapesti Operaházban gálaműsorral ünnepelik az IJF megalakulásának 65. évfordulóját, hétfőn pedig illusztris vendégek társaságában kezdődik a sportág csúcseseménye: jelen lesz a Papp László Sportarénában többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, az IJF tiszteletbeli elnöke, továbbá Kaltma Battulga mongol elnök is.

A sorsoláson kiderült, hogy 126 ország 731 dzsúdósa lép tatamira Budapesten, mindkét szám nagyobb, mint a legutóbbi, 2015-ös asztanai létszám. Ennél többen csak 2011-ben, a párizsi világbajnokságon vettek részt, de az amolyan “kísérleti esemény” volt abból a szempontból, hogy ott minden ország minden súlycsoportban két versenyzőt indíthatott.

Ami a magyarok sorsolását illeti, egyik induló sem került könnyű ágra. Nagy András szakágvezető szerint nehéznek látszik az út minden hazai versenyző előtt, csaknem mindenkinek szüksége lesz egy vagy több bravúrra ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé jusson, vagyis szerepelhessen a délutáni programban.

Egy ilyen sorsolásnál nehéz mit mondani, lehetett volna rosszabb is, jobb is. Bízom abban, hogy a hazai szurkolók segítségével a versenyzőink jó eredményekre lehetnek képesek

– mondta Nagy András. A válogatott vezetője hozzátette: a szakmai célkitűzés egy érem és egy pontszerző helyezés elérése, de reményei szerint sikerül majd ennél jobban szerepelni Budapesten.

Marius L. Vizer a sorsolást követő nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, több mint 700 akkreditált médiaképviselő dolgozik majd a vb-n, hatvannál is több országban élő közvetítés lesz a viadalról, amelynek hírei több mint kétszáz országba jutnak majd el.

A sajtóeseményen jelen volt a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián is. A KSI SE 90 kilós büszkesége elmondta: szerepelt már magyar közönség előtt világversenyen, mivel a 2009-es ifjúsági világbajnokságot is a Papp László Budapest Sportarénában rendezték meg, és ott ezüstérmet szerzett.

A hétfői nyitónapon hazai részről a 60 kilogrammos Szabó Csaba és a 48 kilós Csernoviczki Éva lép tatamira a Papp László Sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik