Sport

Asztalitenisz World Tour: magyar második és harmadik hely Bulgáriában

Asztalitenisz(430x286).png (Asztalitenisz)
Asztalitenisz(430x286).png (Asztalitenisz)

Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a bulgáriai Panagjuristében rendezett asztalitenisz World Tour-versenyen. A férfiaknál az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős harmadikként zárt.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója alapján a magyar éremszerzés már csütörtökön biztossá vált, hiszen a női párosoknál Pergel Szandra és Póta egymás ellen lépett asztalhoz a legjobb nyolc között, előbbi a lengyel Kinga Stefanska oldalán. Az esélyek egyértelműen Pótáék mellett szóltak, akik 3-0-s győzelemmel érvényesítették is a papírformát.

Az elődöntőben két indiai játékos, Manika Batra és Mouma Das várt a második helyen kiemelt magyar, svéd duóra, itt 3-1-re diadalmaskodtak, majd a vasárnapi fináléban a japán Isikava Kaszumi és Ito Mima volt az ellenfelük, velük azonban már nem bírtak, 3-1 lett “oda” – a nemzetközi szövetség honlapja szerint.

Az Ecseki, Szudi kettős a negyeddöntőben a belga Robin Devos, Cédric Nuytinck párost verte meg 3-0-ra, s a finálétól sem volt távol, a legjobb négy között ugyanis csak döntő szettben maradt alul az első kiemelt, végső győztes japán Ueda Dzsin, Josimura Maharu duóval szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik