Sport

Különös műtéten esett át a Fradi játékosa

Benmiloud Yassine, az első osztályba hibátlan teljesítménnyel feljutott Ferencváros férfi kézilabdacsapatának beállója egy viszonylag ritka műtéten esett át, de reméli, hogy a szezonkezdetre teljesen felépül.

A 27 éves, Algériában született, de magyar állampolgár kézilabdázó már régóta fájlalta bokáját, tavaly nyáron meg is műtötték. Akkor csak kitisztították a bokáját, nem javult a sérülés. A szezont erős fájdalmakkal még végigjátszotta, de amint vége lett az idénynek, ismét kés alá feküdt.

Dr. Pavlik Attila csapatorvos műtötte meg a Sportkórházban, miután a bokájában egy régebbi sérüléstől megpuhult csont beszakadt, és lyuk képződött a helyén.

A csípőlapátból vagy a térdemből vehettek volna ki egy csontdarabot, a gyorsabb regenerálódás miatt a térdemből pótoltak. Artroszkópos műtétet hajtottak végre rajtam, most könnyített edzéseket végzem. Az operáció után három-négy hónap kihagyást jósoltak, most gyógytornázom, erősítek és elkezdtem a futásokat is. Fájdalmat még érzek bizonyos mozdulatoknál, de hát évek óta fáj a bokám, szóval hozzászoktam. Nagyon remélem, hogy augusztus második felére teljes értékű edzésmunkát végezhetek, és felépülök a szezon elejére

– mesélte a játékos a fradi.hu oldalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik